Fradi: Kilátástalan játékkal kapott ki a Détári-csapat

Feltöltve: 2012, május 5 - 19:21 Frissítve: 2012, május 6 - 10:39

Nagy meglepetésre a Ferencváros 2-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a kiesés elől menekülő Lombard Pápa ellen. A Détári-csapat mindvégig rengeteg hibával, elképzelés nélkül, enerváltan futballozott, a vendégek Lovrencsics Gergő duplájával gyakorlatilag fél óra alatt eldöntötték a három pont sorsát. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy Balog Zoltán egy perc alatt szedett össze két sárga lapot, és a második játékrész derekán a kiállítás sorsára jutott.

FRISSÍTETT TABELLA: Az NB I állása - kattints!

- pepsifoci.hu - A Lombard azonnal magához ragadta a kezdeményezést a mérkőzésen, a Ferencváros nem igazán találta a pápai játék ellenszerét. A vendégcsapat erőfeszítései a 15. percben értek góllá: akkor Lovrencsics az elé került labdát továbbította a bal alsó sarokba (0-1).

Az FTC Oláh, majd Simic révén veszélyeztetett, de Szűcs Lajos mindkétszer a helyén volt. A bekapott gól sem igazán ébresztette fel a hazaiakat, a Lombard pedig újabb góllal büntetett: Lovrencsics második ziccerét sem hibázta el a 31. percben. A hátralévő idő főleg mezőnyjátékkal telt, így a félidő 0-2-vel ért véget. A hazai csapatot hatalmas füttykoncert kísérte az öltözőbe, a kapu mögötti szektorban pedig a drukkerek néhány percig hátat fordítottak a pályának a gyenge játék ellen tiltakozva.

(Videó itt!)

Fordulás után sokkal nagyobb fokozatba kapcsolt a hazai csapat, de helyzetig nem, inkább csak lehetőségekig jutott az FTC. A félidő közepén Balog pillanatok alatt szedett össze két sárgát, így a Fradi tíz emberrel maradt a hajrára. Negyedórával a vége előtt Pölöskey és Rósa szépíthetett volna, a túloldalon Lovrencsicsnek sem sok hiányzott a mesterhármashoz.

Újabb gól már nem esett a folytatásban, a bátran játszó Lombard teljesen megérdemelten nyert a kilátástalanul teljesítő Détári-csapat ellen, és ezzel létfontosságú győzelmet aratott a nehéz hajrája előtt. Bene Ferenc együttese története során először múlta felül a fővárosi alakulatot az élvonalban. (FOTÓ: FRADI.HU)

Ferencváros – Lombard Pápa 0-2 (Lovrencsics 15., 31.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!

Hozzászólások

gojsic Mint ismert, csapatunk szombaton 2-0-s vereséget szenvedett a Lombard Pápától. A Ferencváros klubvezetése szeretne elnézést kérni a gyenge játékért, ezért a Siófok elleni bajnokit (május 19., 15.00) szurkolói kártyával ingyenesen lehet megtekinteni.

A bevételkiesést a labdarúgóink fizetik ki.

NB I, 29. forduló
FTC-Siófok, 15.00
INGYENES!

2012, május 7 - 15:44
grucok1 Aki a fiatalokkal akarna poziciót menteni annak nem sok köze van a foxihoz! Nézni kell a világ labdarúgását és belátjuk, hogy acsikókat egyesével, szabad bevetni. Viszont a rutinos játékosokat nem kellene hülyeséggel égetni, b@szogatni a pályán meccs közben de az edzéseken sem ! A bunkó edző csak rontani tud a helyzeten. Azokat a játékosokat pedig akik többször bizonyítottak a posztjukon nem bunkózni kell ha rossz napot fogott ki hanem azonnal nekiállni az agyának a rendbetételéhez !!!... Erősíteni kell az én tudatát, vissza kell adni a hitét nem pedig begyalázni, száműzögetni !!! Azokkal a kőkorszaki módszerekkel melyet a Dömötör használ ma többet árt mint használ, ez egészen biztos!.. Az Aczél lenne igazán jó, a Csertői is jó pszihológus és mondhatnék még pár
nevet de minek ?.. Akik megengedig, hogy Dömike ész nélkül embereket űzhet a II.-be az legalább ugyanolyan vétkes!!!!..
2012, május 6 - 18:37
Nagy Gordon érdekes
http://www.youtube.com/watch?v=mpiehdH6GN8&feature=player_embedded
2012, május 6 - 12:54
gojsic Hű Petrocelli ez igen.
Fogalmam sincs hogy mi történt, bunda volt vagy simán kedvesség a Vasasnak, esetleg átok vagy ufók támadása de azt tudom hogy az ilyen videók szánalmas próbálkozások az esetleges csalások igazolására, tehát nevetségessé váltál te is Gordon mint az is aki így akar bizonyítani valamit.
Ebből pedig az következik hogy az ilyen videók az estleges csalók érdekeit szolgálják.
2012, május 6 - 20:01
zsonry Javaslom Kubatov Gabinak, hogy tegyen fel egy hirdetést a f@szbúkra a következő szöveggel:
"Hajtani képes, harcolni tudó NB III-as játékosok jelentkezését várjuk, Bp. Üllői út 129."
Biztos vagyok benne, hogy jobb meccseket játszanánk és nem kellene annyi pénzt kidobni az ablakon a fogalmatlan megélhetési focistákra. Ezt a teljesítményt a megyei bajnokságban a játékosok testi épsége bánta volna...
2012, május 6 - 10:30
Trambulin Amúgy ezt, mármint hogy alacsonyabb osztályból hozni emberkéket érdemes lenne megpróbálni több szempontból is: aki lehetőséget kap az biztos hogy megfeszül, hogy bizonyíthasson, másrészt anyagilag is jobban jönne ki a klub. Ami meg az ilyen fizukon meg lehet spórolni, azt meg össze lehetne dobni pár normális első osztályú játékos megfizetésére.
Persze ehhez olyan edző és szakvezetés kell, akik türelmesek és ahogy itt írta már más is némi pedagógiai érzékkel is meg van áldva. Pár 20 éves fiatalt két-három év alatt ki lehetne kupálni és üzletnek sem lenne utolsó.
Itt is igaz ami máshol, fejétől bűzlik a hal. Először el kellene dönteni mit is akarnak a nagyok. És az sem ártana ha el is mondanák, hogy legyen mihez tartani magukat. Persze nem az általánosságok és közhelyek szintjén.
2012, május 6 - 19:12
LIPO Nem értek egyet, azzal kifogással kapcsolatosan, hogy nincs pénze a FERENCVÁROSNAK minőségi, fiatal, MAGYAR labdarúgókat venni, mert köztudott, hogy a FRADI az NB1, egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkező egyesülete!!!Továbbá abból is pénzt lehetne megspórolni, ha ezeket a nem kellő megalapozottsággal szerződtetett "játékosokat" elküldenék,és helyettük minőségi fiatal MAGYAR labdarúgókat kell venni!!!!
Például: RADÓ A.( HALADÁS),SKRIBA M(Haladás)KULCSÁR (Haldás)BERUS L ( Kecskemét), PEKÁR L.( Kecskemét), Szekeres A ( MTK), KÁLNOKI KIS D ( MTK),PÁL A ( MTK), KÖNYVES N (MTK), VDNAI D.( MTK), VASS P.( MTK),JÁNVÁRI G.(Kaposvár)stb.!!!!
2012, május 6 - 10:12
LIPO Ez a produkció szánalmas, egyben megalázó volt!!!! Ezek a "játékosoknak" titulált emberkék, sajnos csak ennyit tudnak a labdarúgás nevű játékból!
Nem értem, hogy milyen koncepció alapján lettek ezek a szerencsétlenek kiválasztva, illetve szerződtetve! Nézzük először az utánpótlásból felhozott gyerekeket, ezek egyszerűen képzetlenek, nem tanították meg őket semmire ami a labdarúgással kapcsolatos!!! Nem tudom , hogy a FRADI utánpótlásában, milyen edzők tevékenykednek, de ezek alapján el kell zavarni őket egy életre a FRADI környékéről is, és hozni kell olyanokat, akik értenek az utánpótláshoz!!! Az idegen légiósokat kapcsolatban az nem értem, hogy mi alapján szerződtették őket, mert a látottak alapján egyik sem üti meg az NBIII - as szintet sem!!!Aki ezeknek a játékosoknak szerződést kínált - nem kevés pénzért - az egész egyszerűen , nem ért a focihoz!!!Továbbá Javaslom, hogy a tegnapi szánalmas produkció után a nevetgélő FERENCVÁROSI játékosok, soha többé ne vehessék fel a FRADI mezt!!! Détárinak meg üzenem, hogy ha nem tudja mi történt tegnap a csapatával , akkor SÜRGŐSEN mondjon le, mert nem kell egy olyan edző (nem kis pénzért), akinek nincs tekintélye az általa kiválasztott játékosai előtt!!!
2012, május 6 - 09:44
LIPO Ez a produkció szánalmas, egyben megalázó volt!!!! Ezek a "játékosoknak" titulált emberkék, sajnos csak ennyit tudnak a labdarúgás nevű játékból!
Nem értem, hogy milyen koncepció alapján lettek ezek a szerencsétlenek kiválasztva, illetve szerződtetve! Nézzük először az utánpótlásból felhozott gyerekeket, ezek egyszerűen képzetlenek, nem tanították meg őket semmire ami a labdarúgással kapcsolatos!!! Nem tudom , hogy a FRADI utánpótlásában, milyen edzők tevékenykednek, de ezek alapján el kell zavarni őket egy életre a FRADI környékéről is, és hozni kell olyanokat, akik értenek az utánpótláshoz!!! Az idegen légiósokat kapcsolatban az nem értem, hogy mi alapján szerződtették őket, mert a látottak alapján egyik sem üti meg az NBIII - as szintet!!!Aki ezeknek a játékosoknak szerződést kínált - nem kevés pénzért - az egész egyszerűen , nem ért a focihoz!!!Továbbá Javaslom, hogy a tegnapi szánalmas produkció után a nevetgélő FERENCVÁROSI játékosok, soha többé ne vehessék fel a FRADI mezt!!! Détárinak meg üzenem, hogy ha nem tudja mi történt tegnap a csapatával , akkor SÜRGŐSEN mondjon le, mert nem kell egy olyan edző (nem kis pénzért), akinek nincs tekintélye az általa kiválasztott játékosai előtt!!!
2012, május 6 - 09:40
piocas Nagyon ritkán írok a fórumra,de ezt most nem hagyhatom szó nélkül!!!
(ne nem mintha bármit is számítana)
Én vidékről(Tatáról) utazok fel a meccserekre,nem nagy távolság,de azért,ha éves szinten vesszük,akkor jó pár ezer forintot költök erre a focinak nem nevezhető valamire.
Csak a vakok nem látják,hogy ez a meccs előre le volt játszva!!!
Nézzük csak meg,hogy mi történt az első gólnál?!
Az összes védő behátrál,elfordul,és eszében sincs odalépni,hogy szerelje a támadókat!
A Lisztes mozdulata a legárulkodóbb.
Szívesen megkérdezném tőle,hogy ezt,hogyan gondolta???
Régen szerettem a Krisztiánt,de ő már nem az a szeretnivaló játékos,aki volt!!!
Sajnos tipikus "futballk...va lett belőle is!!!
A meccs végén nevetgélő játékosokat nem is említem,mert csak felforr az agyvizem.
Nem kéne ide hosszas elemzés kedves Döme!
Ezeket az embereket el kell felejteni!
Ja...és persze Kedves Döme te is takarodj!!!
Tönkre teszitek a szeretett csapatunkat ti senkiháziak!!!
Mindenkinek,aki szívén viseli a magyar labdarúgás sorsát
Szebb jövőt kívánok!!!
2012, május 6 - 08:36
Nagy Gordon Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!Bundás fradi!
2012, május 6 - 08:09
Amstaff látom hajít a szoftver öreg... Ne is törődj vele ,mostanság a kényszerzubbonyokkal is próbálják a trendi divatot követni,nem kell aggódnod biztosan jól fog állni és még egy szépen kipárnázott szobát is kapsz hozzá ajándékba ...
2012, május 7 - 00:12
Góliát34 Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!
Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!Bundás alma!
2012, május 6 - 18:39
szguszti Nesze góliát, itt van nagytudású edzőzsenid !!!!
Hahaha. A multkor Lakat (tetű) Károly már egyenesen szövetségi kapitánynak követelte, mert véletlenül kettőt nyertek. Nos a 10. hely mindent megmagyaráz... Ez az ember ennyi tud, no meg arcoskodni, hőzöngeni stb. A hozzád hasonlók meg imádják. madarat tolláról, szurkolót edzőjéről....:))
2012, május 6 - 07:10
Góliát34 Látom szerelmes vagy belém....Nem vetted észre hogy hetek óta lecarlak??2 lehetőség van :Vagy nagyon hiányzom neked vagy egyszerűen nem tudsz vita nélkül élni!!Én nem imádom te szerencsétlen b@romarcú hanem mint a csapatom edzője, álltam mellé!Ha a Pákó lenne az edzőnk azt is megvédeném mivel az adott csapat szurkolója vagyok!

UI:Esetleg ha tényleg nem tudsz leszakadni rólam szólj és segítek!!

2012, május 6 - 18:37
zsonry Hát ha a Fekete Dákó lenne az edző, az biztos nagy móka lenne. De ilyet még viccből se írj, mert ennél a teljesítménynél már csak az lenne nagyobb katasztrófa...
2012, május 6 - 22:37
dimaria Nagyon nagy problémák vannak a szakmai munkával,és sajnos a játékosok is partnerek ebben,ez egy kilátástalan csapat úgy ahogy van,állandóan mellé nyúlnak az igazolásokkal,pánik szerűen igazolnak,éppen azt aki adott esetbe szabad,lennének sokkal jobb játékosok is akik szabadon igazolhatóak,pedig a magyar viszonylathoz képest magas a költségvetés,de igy se tudnak pénzért igazolni mint más csapatok,csak sirnak hogy nincs rá keret,ez igazán elgondolkoztató,a második csapatunkból sincs senki aki használható lenne,oda is csak selejteket tudnak igazolni hogy kilegyen a létszám,az utánpótlásunkra se lehet számítani jelen esetbe,ha nem nyúlnak mélyen a zsebbe itt jővőre sem lessz csapat,marad a középszerűség sajnos...
2012, május 6 - 07:01
muzi07 Vannak igen neves szponzorok a Fradinál nem hiszem el hogy nem tudnának minőségi labdarúgókat vásárolni a befolyt pénzekből???A Ferencváros nem ezt érdemli s ezt külsősként írom.Vannak minőségi labdarúgók akiket ingyen lelehet igazolni,lázsd példa nálunk ez történt!Nem szét lopni kéne a klubot hanem áldozni rá!!!Lisztessel Rózsával meg a sok léhűtő külföldivel nem lesz sok siker az biztos ezek nem Fradi szív játékosok!!!!
2012, május 6 - 05:56
csak_a_magyar_foci Hiába a neves szponzor, ha összességében nincs annyi pénz, hogy igazán komoly focisták jöjjenek. Egyrészt sok labdarúgó (vagy menedzser) olyan magas összeget kér, amit nem tudunk megadni és nem is érnek annyit, de elkérnék, mert azt hiszik, hogy a Fradit le lehet húzni.
Szerintem nem rosszak ezek a játékosok, mert voltak jó meccseik, de már kifejtettem lentebb, hogy szerintem mi lehet a magyarázat a tegnapi szégyenre.
2012, május 6 - 10:29
Monte74 Nemrég értem haza a meccsről!
Kb 500 dózsás volt a vendég szektorba.250 cigány,250 arab!Senkiházi **** banda.Ezek nem szurkolók!Ezek senkik!Hajrá ZTE!
2012, május 5 - 22:42
x.y. Én nem haragszom rád, hiszen abban a kihalt városban (kb egy kupleráj és egy kávézótok van) nincs más szórakozási lehetőségetek mint "foci híján" a látogatóban ott lévő boldog emberek szidalmazása.
Elgondolkodtál már azon, mikor változtál meg?
Pedig milyen boldog kisgyerek lehettél, amikor piszkos kis félpuccér testtel, álldogáltál az út szélén az árokban, és az ott közlekedő autókra tekintgetve, álmodoztál, hogy egyszer te is ülhetsz ilyenben.
Látod, milyen kis dolog is elég volt, hogy boldog legyél...
2012, május 6 - 10:51
LG Tényleg hazaértél egy meccsről???
Hogy te mekkora egy " túlélő" vagy!!
Áruld már el,hogy a négy budapesti fellépéseitek alkalmával,
kb. mennyin voltatok összesen??
Hazaértél??
Akkor most már felkapcsolhatod a kislámpádat is,ne hogy rosszat álmodj!!!
2012, május 6 - 01:38
csak_a_magyar_foci Hát ez valami borzasztó meccs volt élőben... Nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára ilyen elképzeléstelen játékot (a vidi meccset nem láttam szerencsére). Komolyan elgondolkoztam azon, hogy mi lehet az oka, hogy nem 1-2 játékos szar, hanem mindenki. Arra jutottam, hogy lehet hogy ezek meg akarják buktatni Dömét. Persze ezt nem tudhatom biztosan, de nem tudtam másra gondolni amikor néztem a szenvedésünket a pályán. Viszont elég undorító dolog lenne, ha tényleg ezért játszottak volna így, az ilyen magatartás nem méltó a Ferencvároshoz! Remélem jövőhétre összekapják magukat!
2012, május 5 - 22:27
LowCostCowLost A Vidi-meccs tűrhető volt, de ne tőlük várd a Real-Barcelona színvonalát. A Vidi baromi szervezetten és okosan játszik, és a régebben felejtős vagy hullámvölgyben lévő játákosok is nagyon jól teljesítenek - lásd Hector, Mitro, Sándor. Mindegy, nagyon profi a Videoton és tetszik, amit csinál a vezetősége. Remélem, a Fradi is egyszer ilyen jó lesz (már apám emléke miatt is).
2012, május 5 - 22:44
Galoca Undorító, nem undorító nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a mérkőzést eladták a fiuk. Nem feltétlenül a tippmixen pénzért, hanem hogy a Vasassal ki.b.aszzanak. Amit az MLSZ művelt a nemzet csapatával évekkel ezelőtt és amit most művelnek azzal a sza.r.házi csapattal a legjobb válasz volt Kubatov elvtárséktól az MLSZ-nek. Reméljük nem érik utol a Rákóczit és már a Pápát sem.

Csak nehogy jövőre 18 csapatos legyen az NB1... ugye mindenki érti a tréfát? :)

2012, május 5 - 22:27
zsonry Irány a 16. emelet. Lépcsőn fel, levegőben le! Simics menjen elől! Kivéve Beliczky és Jova. Ha csak ennyit tudnak, akkor a jövő szombat újabb fekete nap lesz a Fradi történelmében. Az ÚTE is gyenge, de ott legalább tudják mit jelent ez a párharc. Nálunk ma bebizonyították, hogy fogalmuk sincs a Fradi-szívről. Valószínűleg nem is érdekli őket...
2012, május 5 - 21:54
Z1899 Undorító, felháborító és szégyen!
2012, május 5 - 21:37
Atesz02 (nem ellenőrzött) Én kíváncsiságból belenéztem a Fradi-Pápa utolsó 20 percébe, hát... meglepődtem.
Nagyon komoly gondok vannak. A Fradi dolgaiba nem szeretnék beleokoskodni, de ilyen demotivált Ferencvárost már régen láttam. Akár bunda volt, akár nem, csak megerősíteni tudom az előttem szólók véleményét, ilyen emberekre egy ilyen múltú klubnál nem lehet építeni. Az öregek "elvannak", a fiatalok pedig nem NB1-es szintűek, ráadásul ilyen szinten tojnak a szurkolókra, akik kilátogatnak a meccsre, a 3 E, amelyet a Fradi jelmondata, az Erkölcs, Erő, Egyetértés egyáltalán nem mutatkozott meg a levonuló játékosokon. Vagy ha Egyetértés volt, akkor más értelemben volt, látva Simic mosolyát a végén...
Kicsit hasonló a szitu, mint nálunk, nálunk beképzelt, frizurahuszár, "húdebecsajozok" tityi-totyi alibi U21-es porontyok, a ZTE ellen alig tudtak valamit felmutatni, szerencsére, hogy van egy Balajczánk és egy Vaszkénk.
Mindkét klubnál építkezni kell, jó lenne, ha az olasz ultrák mentalitását követve fegyverszünetet hirdetnénk, mert ilyen csapatok összecsapása a jövő héten sok mindennek nevezhető, csak nem igazi derbinek. Mindkét félnek az lenne a jó, ha Ti Kubibát, mi pedig a belgát erőteljesen noszogatva valami jobb csapatot követelnénk magunknak. Itt változás kell!
Borzasztó belegondolni, hogy milyen lesz a jövő heti "derbi". Nincs csatárunk, tartalékos a védelmünk, rengeteg a sérült. Nálatok ez a játék, hát... Egyik se valami bíztató... Ember legyen a talpán, aki eltalálja a jövő heti meccs végeredményét!
2012, május 5 - 21:32
zBozone Atesz elöszőr is fogadd minden tiszteletem a magam és rengeteg normális Fradista nevében, hogy nyilvánosan beleálltál ebbe a hozzászólásba (ne foglalkozz a reakciókkal egyik oldalról sem). Ami ennél is fontosabb, hogy szerintem maximálisan igazad van mindenben, amit írtál, nem sokáig lehet már húzni, hogy kicsit koncentráltabban lépjünk fel a csapataink érdekében, az ugyanis teljesen nyílvánvaló, hogy valójában az történik ezekkel a nagymultú klubokkal, hogy az aktuális politikai, vagy az emögött álló gazdasági érdekek mentén kinyírják őket, mint a s.z.art. Az emberek azt hiszik, hogy az számít, ki van fönt éppen a pályán Fradiban, vagy nálatok, mközben a háttérben korrupt kis.****k eldöntik, hogy bevásárlácsarnok vagy autóparkoló legyen a 80-90 éve stadionjaink helyén. Én teljesen egyertétek abban, hogy Magyarországon az Újpest és a Fradi a két fő klub (+Debrecen,Diósgyőr és még egy két vidéki csapat), akinek a szurkolótábora és a hagyományai alkalmasak lennének arra, hogy kierőszakolják a magyar futball tényleges rendbetételét. Rövidre zárva, a későbbiekben rám (és jópár barátomra) mindenben számíthatsz, ha van terv. Üdvözlet
2012, május 6 - 06:34
Atesz02 (nem ellenőrzött) Nagyon örülök, hogy egyetértünk! Vannak idők, mikor a rivalizálást félre kell tenni és fel kell lépnünk klubjaink érdekében! Az olasz ultra mentalitás úgy szól, hogy "bajban nincs klubszín". Mikor Toszkánában árvíz volt, a Livorno és a Fiorentina szurkerek együtt hordták a homokzsákokat, nem egymással foglalkoztak, hanem azzal, hogy segítsenek.
Klubjaink hagyományainak ápolását már sajnos a játékosokra nem bízhatjuk, ezt az örökséget a szurkolóknak kell megőrizni!
Bízzunk benne, hogy még lesz olyan idő, amikor azok a klubok dominálnak majd, ahol szurkolás van és ahol a játékosokat majd nem a pénz, hanem a klub és a szurkolók iránt érzett szeretet fogja motiválni! Egyetértek a felvetéseiddel, összefogással mindent elérhetünk!
Üdvözlet
2012, május 6 - 23:03



Címlapon

                                            

Tartalom átvétel