Újpest: Az év legrosszabb 11-ese is segített menekülni

Feltöltve: 2012, április 15 - 19:53 Frissítve: 2012, április 16 - 13:10

Az Újpest 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Honvédot az OTP Bank Liga 24. fordulójának záró mérkőzésén, így öt pontra eltávolodott a kiesőhelyen álló Vasastól. A lilák egy ritkán látható jelenetsor végén igen hamar előnybe kerültek, Ivancsics felelhetett volna, de az égbe lőtte a Vécsei buktatásáért megítélt tizenegyest. A három pont sorsa a 79. percben dőlt el végleg, Rajczi volt eredményes néhány centiről.

FRISSÍTETT TABELLA: Az NB I állása - kattints!

- pepsifoci.hu - Az Újpest egy furcsa góllal már a 4. percben vezetést szerzett: Kemenes röviden szabadított fel, Vasiljevic 35 méterről kapura emelt, Botis rosszul számolta ki a labda ívét, így nem tudott menteni.

A 26. percben egyenlíthetett volna a Honvéd: Balajcza a tizenhatoson belül elütötte Vécseit, Kassai büntetőt ítélt, amit Ivancsics ritkán látható módon lőtt fölé. Nem sokkal később Supka Attila lecserélte a középpályását.

A második félidőben sokáig semmi emlékezetes nem történt, a 64. percben aztán Porcarinak volt egy nagyon jó lövése, ami csak centikkel kerülte el Balajcza kapuját. A másik oldalon Kabát állt közel a gólhoz, de 13 méteres löketét Kemenes nagy bravúrral védte. Tíz perccel a vége előtt aztán Rajczi közelről beállította a 2-0-s végeredményt.

Győzelmével az Újpest feljött a 12. helyre, a Honvéd maradt a 4.

Újpest – Bp. Honvéd 2-0 (Vasiljevic 4., Rajczi 79.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!

(FOTÓ: MTI FOTÓ, KOVÁCS TAMÁS)

Hozzászólások

fradismo bundás ****k!! bundás ****k!!!
2012, április 16 - 23:13
koeman_erno a 2010-es Újpest-Honvédon ugyanígy kimaradt egy tizi. Azt be is jelezte a Bochumi ügyészség bunda-meccsnek! Meg is írták a lapok.

Most megint kimaradt egy 11-es, pff

2012, április 16 - 13:33
Zsupszi59 Nem kéne automatikusan mínuszolni ernőt. Igenis van egy UTE-Honvéd 3:0 vizsgált meccs ahol Hercegfalvi kábé húsz méterrel rúgta mellé a tizenegyest hogy még véletlenül se mehessen be. Megtekinthető You Tube.
2012, április 16 - 21:41
marvel nem értem a sok kommentelőt, főleg honvédost...azért álljon már meg a menet, a csapatotok nem egy világverő alakulat, télen ráadásul igencsak meggyengültek, csatáraik szinte nincsenek és most fel vannak háborodva, mert a nagy önbizalomtúltengés elhitette velük, hogy újpesten sima győzelem...hát nem! mert a mi csapatunk sem ott áll a tabellán, ahol kellene! az tény, hogy közünk sem lenne a dobogóhoz, de azért nem a kiesés ellen kellene küzdeni, ha nem ilyen dilettáns edzőnk lett volna majd egy évig! ha nem tévedek, akkor nem oly régen a kecskemét is igen eltángálta a honvédot és a tavasz nem úgy megy nekik, mint az ősz...szóval engedjétek már meg, hogy az Újpest hozzon rajtatok három pontot hazai pályán és ne kiáltsatok azonnal bundát, mert az nem fair! a lényeg a nagymellényen van és ezt tegnap megbosszulta magát!
2012, április 16 - 11:49
terrordoktor Érdekes ez a Honvéd. Csatáruk nincs (semmilyen), de a Bobál ikreket, akik szórják a gólokat, elengedik Manchesterbe. Mondván kevesek az NBI-be... Kinél? Mert akiket tegnap láttam, azok nagyon gyengék voltak. Mi értelme egy jól dolgozó akadémiának, ha a tehetségeket úgy adják el, hogy egy percet nem játszottak a felnőtteknél. Valahol sajnálatos ez, mert így képtelenség lesz emelni a színvonalat itthon. Maradnak a huszadrangú argentinok, szerbek... Aki egyeneset tud rúgni a labdába, az megy el tizenévesen. Remélem a többi tulaj nem ilyen hiéna, mint a blogger gyuri..
2012, április 16 - 10:39
Safranyek Buzerátor Ivancsics mennyit kaptál, h elcsald a meccset,hmmm? Ha viszont közöd nincs csaláshoz akkor meg menj el egy megye szintű csapatba,ott is jobban rúgják a tiziket!!
2012, április 16 - 09:33
maracana Sajnos az a baj azon vitatkoztok bunda volt a meccs vagy nem ......
Inkább azon kellene hogy tudtunk idáig süllyedni hogy egy UTE és egy HONVÉD így játszik
Tisztelt Supka úr maguk a negyedik helyen állnak ez nem látszik.... szégyen a Magyar foci hogy egy negyedik helyezett csapat nem tud két ajándék mellé három gólt rúgni...
Kb egy szinten van a két csapat
2012, április 16 - 06:42
juanitó igazad van,hogy utálnak téged az Újpestiek most ...
2012, április 16 - 07:57
Zotmund Jah jöhetnek a mínuszok,de srácok ez akkor is így van. Legyetek egy kicsit kritikusak megtehetjük hiszen nyertünk.
HAJRÁ LILÁK!!!!!
2012, április 16 - 13:15
Zotmund Csak egy gondolat , szerintetek amikor árgus szemmekel figyelik az NB1-et valaki ilyen feltűnően bundázik?? A másik ,miért sárgát kapott Balajcza?? Én úgy tudtam ez piros és 11-es ,vagy semmi.
2012, április 16 - 06:21
adriano Ivancsics fog még vajon tizit lőni? És ha kihagyja? Keresett pár milkát de most egy ország leköpné! Amúgy is az ilyen bohócligákba a legkönnyebb bundázni! Főleg egy tét nélküli meccsen! Jó elvileg az Újpestnek kell a pont ezért is vették meg a meccset de gondolom már le van zsírozva, hogy kik esnek ki! Gondolom majd a Győris fel fog jönni az utolsó fordulókra és majd 2pont hátránnyal 2. lesz! Kell a néző a tv-nek így is alig nézik a magyar "meccseket"!
2012, április 16 - 04:08
Thibby Amig van sportfogadàs addig lesz bunda is.
be kéne tiltani az összes **** sportfogado irodàt.
Ivancsics beküldi a mamàjàt reggel a piac melletti lottozoba és felrakatt mamival 1 millàt arra hogy a vendégcsapat nem erug. Büntetöböl golt. ENNYI
Lehet ezzel a meccsel keresett 10 millàt.
kirugja Hemi? ÉS Akkor mi van .....elmegy kecskemétre, vagy megint diosgyörbe.
Rendörség megtalàlja? Soha! Ha csak a mamzli nem nyomja fel.
jelenleg ez a legkönnyebb modja annak hogy milliomos légy.
2012, április 15 - 23:46
MilitAnti Ha a nyomi fagyi nyer egy kamu 11essel akkor persze semmi bunda! de amikor bénáznak a csöves kispestiek egyből BUNDA!!!szarok voltak, láttunk már ilyet! mégsem mondták h bunda!! SZÉP VOLT LILÁK! MINDÖRÖKKÉ VELETEK!!!
2012, április 15 - 23:01
Góliát34 Hogy jön ide te nyomorék a Ferencváros????Általános vélemény és ne feledd öreg hogy volt már rá példa hogy az ute:kispest 3:0 bunda meccs volt!!!
2012, április 16 - 19:57
KISPESTXIX001 Hát ja.Tiszta szégyen,hogy ezt a csöves újpestet nem vertük meg.Bunda vagy nem,így is,úgy is szégyen!
2012, április 15 - 23:59
fradisanyika85 nem csak a 11 es gyanús hanem az egész, botis meg kemenes??és ezek után még van aki vitatkozik rajta hogy jobb volt az újpest??egy bundameccsen nem mindegy ki volt jobb??
2012, április 15 - 22:14
1 Lokista Hemingwaynek a saját klubja körül kellene sepregetni, mert ahogy ma láttam, igencsak lenne mit...
2012, április 15 - 21:39
terrordoktor Ha ez a meccs nem volt bunda, akkor semmi...
2012, április 15 - 21:27
KISPESTFAN valóban gyanús...........
2012, április 15 - 21:30
Tonykönig Vicc volt a tizenegyes, ilyen messze fölé rúgni véletlenül:-)))
2012, április 15 - 21:07
Olimen Miért és amikor Beckham felé rúgta, akkor ő is tippmixen fogadott maga ellen??? hagyjuk már...
2012, április 15 - 23:36
Tonykönig Olimen! Ott a Beckham egy esős napon MEGCSÚSZOTT!! Nézd vissza! Itt pedig úgy tartja a lábát, hogy ahogy csak lehet minél magasabban fölé menjen!
Bocs, de én focizok is:-)))
2012, április 16 - 10:45
Zotmund R.Baggio is a vizes füvön csúszott meg? Ha focizol tudhatnád, hogy van ilyen, csak nézd meg a juturón a bakiparádékat ott mennyi ilyen van.
2012, április 16 - 13:17
Tonykönig Zotmund! Én a pályafutásom alatt még nem találkoztam ilyen messze fölé rúgott tizivel, pedig serdülő válogatott is voltam!
2012, április 18 - 14:41
juanitó néztem 20percet ,aztán rájöttem a híradó érdekesebb .
2012, április 15 - 21:02
Atesz02 (nem ellenőrzött) Már sokkal jobban játszottunk, mint legutóbb, Vaszke góljának pedig különösen örülök, jól felismerte a kínálkozó helyzetet. Simon, Remili, Kabát és Balogh is hajtott, jelentősen javult a játékunk, ettől függetlenül viszont a színvonaltól még nem esek hanyatt, a középpálya még mindig nem az igazi. Ez az Eninful gyerek katasztrófa, Faragó Ricsi 5 percen keresztül ecsetelte, hogy még fejlődőképes, hát... enyhe optimizmus ezt kijelenteni. Lipták is időnként tétovázott és Pollák sem mozgott megbízhatóan.
A belga edző mindenesetre nagyon belopta magát a szívembe, nagyon lelkesen követte a meccs eseményeit, remélem, hogy a derbin is majd Ő ül a kispadunkon. :-)
Ivancsics 11-esénél magam is elgondolkoztam a bunda gondolatán, ennyire fölérúgni a labdát kicsit gyanús, bár az is lehet, hogy csak kapkodott...
2012, április 15 - 20:37
zbozone7531 Kapkodott, ez lehet. Na mindegy, ti maradjatok bent inkább, mint a Szürke Szikla csapata.
2012, április 15 - 20:45
Atesz02 (nem ellenőrzött) Nos, ilyen kommentet jó érzés olvasni! :-)
Bár szurkolni nem gyakran szoktam nektek :D , de remélem, hogy a kiesés benneteket sem fog veszélyeztetni, sem az idei, sem a következő szezonokban! :-)
2012, április 15 - 20:49
Góliát34 Jöhet a derby májusban!!Nagyon várom:)))
2012, április 15 - 20:54
zbozone7531 Ok, see you later....lol
2012, április 15 - 20:51



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    43


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel