Csak az NB I edzőinek fele él túl egy terhességet
Feltöltve: 2012, március 8 - 14:19
Frissítve: 2012, március 9 - 00:21
NB I: Minden az előző és a következő körről itt - kattints!
- pepsifoci.hu - Sir Alex Ferguson már több mint 25 éve a Manchester United menedzsere, így a Vörös Ördögök szurkolóinak egy igen komoly része egyetlen más edzőt sem látott még a csapat kispadján. Bár a példa kirívó, azt mindenképpen leszögezhetjük, idehaza nem jellemző, hogy bárki hosszú évekig megőrizzen egy kispadot. Az üdítő kivételek egyike a jelenleg fiaival a második vonalban vitézkedő Garami József, aki 2004 óta nem adta oda senkinek az MTK szakvezetői székét – ezzel a rutinos szakmai igazgató magasan kiemelkedne a legmagasabb osztály mezőnyéből.
A legfrissebb edzőváltás az OTP Bank Ligában Győrben történt, Csertői Aurélnak egy második helyezett együttest kellett otthagynia, hogy átadja a helyét elődjének, Pintér Attilának. A távozott szakember egy évet tölthetett hivatalában, ami a hazai trendek alapján nem is nevezhető szemet szúróan kevésnek.
Ha gyorsan végigrohanunk az NB I mezőnyén, csak elvétve találunk olyan kispadot, ahol egy évvel ezelőtt is ugyanaz a személy ült, mint most, a mesterek fele még a 9. hónap végéig sem jutott el. Az pedig, hogy bő két évvel már meg lehet nyerni az egész "versenyt", sokat elárul a hazai edzőkeringő intenzitásáról. Azzal együtt, hogy nyilván az edzői szakmához hozzátartozik a hasonló körforgás, ciklikusság.
Lássuk, hol mennyi ideje bírja az élvonalbeli alakulat aktuális mestere!
26 hónap Horváth Károly (Siófok)
23 hónap Kis Károly (MVM Paks)
22 hónap Benczés Miklós (Diósgyőr)
21 hónap Sisa Tibor (Kaposvár)
14 hónap Supka Attila (Budapest Honvéd)
11.5 hónap Mészáros Ferenc (PMFC-Matias)
10.5 hónap Kondás Elemér (DVSC-TEVA)
9.5 hónap Paulo Sousa (Videoton)
6.5 hónap Zoran Szpisljak (Újpest)
6 hónap Détári Lajos (Ferencváros)
6 hónap Prukner László (Zalaegerszeg)
4.5 hónap Bene Ferenc (Lombard Pápa)
3 hónap Szabó István / Török László (Kecskemét)
2.5 hónap Artner Tamás (Haladás Sopron Bank)
1.5 hónap Urbán Flórián (Vasas)
2 nap Pintér Attila (Győri ETO)
Anglia: Nagyon kínos kilenc év alatt a nyolc edző
Természetesen nem csak magyar jelenség az edzőkeringő, ugyanakkor azt érdemes lehet megnézni, egy lényegesen más futballkultúrával rendelkező országban, például Angliában hogyan viszonyul a szakma a hasonló történésekhez. Nos, a szigetországban még jóval nagyobb vihart kavar, ha valakit akár csak pár hónap után menesztenek.
A napokban arra kapta fel a fejét sok mindenki, hogy mennie kellett a Chelsea-től Andre Villas-Boas menedzsernek. Az ügyben a Manchester United nagy tekintéllyel bíró mestere, Sir Alex Ferguson is megszólalt:
- Nem lepett meg igazából, hogy ez történt. A média már egy ideje előkészítette mindezt, és az eredmények sem voltak kedvezőek számára. Ugyanakkor csalódott vagyok, hiszen egy fiatal szakemberről van szó. Egy pályafutás első szakaszában különösen szüksége van egy edzőnek az időre, de ebben a szakmában sajnos nem jó irányba haladnak a dolgok - fogalmazott.
A skótnál még egy fokkal keményebb hangon sajnálkozott az Angol Futballedzők Szövetségének ügyvezetője, Richard Bevan:
- Az nyilvánvaló, hogy a Chelsea-nél a hatalmas vagyon ellenére nem tudtak sikeres klubot építeni. Nagyon kínos, hogy kilenc év alatt már a nyolcadik edzőt fogyasztja el a csapat. És nem csak a klub számára. Ha rendszeresek a váltások a kispadon, az olyan feszült helyzetet eredményez, mint amit ott látunk. Akkor tud az ember sikeres lenni, ha megkapja az időt arra, hogy felépítsen egy csapatot a saját filozófiájának megfelelően. Hosszú távú gondolkodás kell a sikerekhez - mondta.
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
Lépj be a Facebook profiloddal vagy a csakfoci.hu regisztrációddal. Ha még nincs, regisztrálj itt!



























REGISZTRÁLJ: 
NB I, 29. forduló - kattints az eredményre!
BL-döntő -
kattints az eredményre!





Az "edzőkeringő" azért született meg, mert azok az edzők újra megkapják az újabb és újabb lehetőséget egy másik csapat kispadján, akik előtte már jó pár alkalommal bizonyították alkalmatlanságukat.
1., Lehet én vagyok tájékozatlan, de az "edzőkeringő" kifejezést én most látom először médiában leírva. És pont ez a feltűnő, amikor már évek óta használjuk szurkolói körben.
2., Érdekes, hogy nálunk ahol akkora hagyományai vannak a focinak, ez még nem tűnt fel - vagy szándékosan nem tűnt fel - a klubok vezetőinek, hogy egy edzőnek idő kell... ez számomra rejtély. Már gyerekként az iskolában tudtam, hogy ha valakire rábíznak valamit akkor azt csak megfelelő idő, megfelelő közeg és elhivatottság esetében lehet elvégezni 100%-osan. Mert hát hogy írj házi feladatot ha nincs füzeted, tollad, és nem voltál ott az órán? Kb így vagyunk itthon is...edzői oktatás nulla (aki tud normálisan reagálni erre és van esetleg ellenvéleménye azt szívesen olvasom), infrastruktúra nincs, és időt se adnak az edzőknek.
De ha a fentiek közül egyik sincs, akkor miért nem adják meg legalább az időt? Az kerül a legkevesebbe, még ha az idő pénz, akkor is.
Én próbálok minden esetben objektív maradni, és Sousa esetében is az voltam, sőt Mezeynél is. Tudtam kinek mi a véleménye róla, meghallgattam mindenkit és szeretek kulturált formában vitázni ebben a témában. De ettől még az volt a véleményem, hogy Garancsi igen okosan csinálja, és az idő őt igazolta. Az, hogy Sousa jól csinálja ezt, majd a 3 éves tervének végén kellene megnézni. Eddig jól áll, régóta veretlen a csapat idehaza, de ez az út kezdete, viszont ez is mutatja, hogy függetlenül az őt ért támadásoktól és minden balhétól, csak kihoz a közegből egyfajta pozitív hozzáállást, és eredményt. Persze kinek mi, szerintem ennyi idő alatt ennyi az elég, más szerint nem.
Véleményed tiszteletben tartása mellett több dologban nem értek egyet veled. Egyrészt én már számos helyen, írott sajtóban, tv-ben is láttam/hallottam az edzőkeringő kifejezést. A Sport televízió Heti helyzet és Zuhanyhíradó műsoraiban is rendszeresen téma ez.
Másrészt nem gondolom, hogy Magyarországon rossz lenne az edzőképzés. Ugyanazt tanulják a magyar edzők, mint bármely más ország "hallgatói". Az UEFA licenses képzés pontosan erről szól. Miden UEFA tagállamban ugyanazt és ugyanúgy oktatják.
Amiben egyetértek veled, hogy egy edzőt hagyni kell dolgozni, és nem csak a "jó munkához idő kell" közmondás miatt. Mind a klub működése, mind a játékosok megismerése sokszor heteket-hónapokat vesz igénybe. Úgy gondolom (persze ez csak a saját véleményem),hogy egy edző munkája minimum fél, de inkább egy év múlva látszik meg a csapaton. Persze nem mindegy, hogy a Barcelona vagy a Siófok padjára kell leülni. Egy kész csapatnál nyilván más a helyzet. Nem azt mondom, hogy ezen fél vagy egyéven belül nem lesz eredményes a csapat, viszont az edző "stílusjegyei" (kvázi munkája) biztos, hogy csak később jelennek meg.
Viszont azt is aláírom, hogy bizonyos helyzetekben elkerülhetetlen az edzőváltás!
Az edzőkeringő kifejezéssel kapcsolatosan nem tudtam hogy ennyi helyen megfordult, én igazából tv-t nem nézek. Max meccseket, sporteseményeket, dokumentumfilmeket, valszeg ezért nem hallottam még máshol a kifejezést.