"Szima nem ígérte nekem a Lokit" - Tilos passzolni az őszi bajnok Kondással

Feltöltve: 2011, november 17 - 12:26 Frissítve: 2011, november 18 - 12:46

A tavasszal beugró Kondás Elemér egy félszezon alatt élre vezette az elmúlt esztendők legeredményesebb klubját. Ezúttal a DVSC-vel az őszi bajnoki címet megszerző szakember a Tilos passzolni! rovatunk legújabb vendége. Kondástól megkérdeztük, miért „csak” a helyi edzők tudnak igazán sikeresen dolgozni a Lokival, rákérdeztünk arra, mit ígért neki anno Szima Gábor, arra is választ ad, egy esetleges bajnoki cím hány évre alapozná meg a karrierjét, de a szakember Leo Beenhakker, Verebes József és Bognár György kritikájára is reagál.

TILOS PASSZOLNI: A rovat eddigi epizódjai itt - kattints!


1. félidő

1. Igaz, hogy Szima Gábor korábban megígérte, hogy egyszer lesz a felnőtt csapat edzője? Milyen körülmények között mondta ezt?

- Ezt én is olvastam már magamról, de nem volt szó erről, elnök úr ilyet nem tett. Egy komoly vezető ilyen nem is mondana, én se mondhatom egy játékosnak azt, hogy egy vagy két év múlva biztosan játszani fog.

2. Nyáron ezt mondta egy interjúban: "A Videotonnál valóban komoly összegeket fordítottak a csapatra, de szerencsére a pályán nem a pénz futballozik, hanem a játékosok." Előre érezte, hogy a címvédő Videoton sok pontot elhullajt majd?

- Nem, semmilyen megérzés nem volt ez a részemről. Amit mondtam, azt most is tartom: mindig a pályán dől el minden, ott kell megmutatnia magát egy játékosnak. Érkezhet valaki úgy egy klubhoz, hogy a legjobbnak tartja magát, keresheti ő a legtöbbet, fizethettek érte nagyon sok pénzt, de ez csak addig számít, amíg ki nem megy a pályára, ott újra meg kell magát méretnie, ott már senkit nem érdekel az, mire tartják őt.

3. Hány évre alapozhatná meg egy bajnoki címmel az edzői karrierjét?

- Bajnokságot nyerni minden szinten nehéz, és tény, hogy egy játékosra, edzőre is másként tekintenek onnantól, ha valamiben első lett. De hogy ez évekre jelentene is bármit? Kizárt. Egy edzőnél nem évekre, sokszor még meccsekre is nehéz tervezni, hiszen pillanatok alatt fogy el a bizalom. Ha valaki nem teljesít folyamatosan jól, szerintem bajnokságot nyert edzőként sem lesz biztonságban.

4. Őszi bajnokként csalódásként élne meg most már egy 3. helyet a bajnokság végén?

- A szezon előtt az volt a célunk, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzünk, abban végső soron benne van a 3. hely is, amivel teljesítenénk az elvárásokat. De időközben feltettük magunknak magasabbra a lécet, és ennek már megpróbálunk megfelelni, így nyilvánvaló, hogy nem szeretnénk visszaesni. De a múltból nem lehet megélni, ami eddig volt, az már semmit nem jelent, csak az számít, ami előttünk van. Nyilván emberek vagyunk, nem egyformán kezeljük a sikert, ha látjuk valakin, hogy van egy pici zavar a fejében, azonnal visszatereljük a helyes útra.

5. Mit gondol arról, amit Leo Beenhakker mondott, hogy a magyar edzők le vannak maradva a topfutballtól, és nem nyitottak az új dolgokra?

- Nem osztom a véleményét. Beenhakker úr idejött, itt volt egy rövid ideig, nem is dolgozott más edzővel, csak Újpesten, ezek után nem szerencsés általánosítani. Messziről jött ember mindig azt mond, amit akar - én is mondhatnám azt, hogy ő meg már itt sincs azóta… Szerintem mindenkitől elfogadható a vélemény, aki valamit elér Magyarországon, a hazai körülmények között, de itt nem erről volt szó. Rendkívül tisztelem azt, amit eddig elért máshol, eredményes szakember, komoly helyeken dolgozott, de szerintem egy nemzet edzőiről legfeljebb akkor érdemes véleményt mondani, ha például idejött volna, átvett volna egy csapatot, és megmutatná, hogy kell eredményt elérni...

6. Verebes József korábban unalmasnak nevezte a Loki idei játékát. Ha egy szóval kellene jellemezni, Ön mit mondana a Debrecenről?

- Nekem biztosan nem az unalmas szó jutna eszembe, játszó csapatnak inkább lehet nevezni a mai DVSC-t.

7. Mi volt a véleménye, amikor azt a szakértői véleményt hallotta, hogy "Coulibaly a valaha volt legügyetlenebb idegenlégiós Magyarországon"?

- Adamo nagyon sokat fejlődött, a játékával bizonyította az ellenkezőjét a megállapításnak. Azóta egyébként már Bognár György is felülbírálta önmagát e kijelentés kapcsán.

8. Mit gondol, melyik húzóembere fog először elszerződni külföldre?

- Varga Józsit megkörnyékezték már, érdeklődtek utána, a válogatott tagja is, úgyhogy szerintem ő. De Coulibaly is olyan teljesítményt nyújt, ami alapján már felbukkantak érdeklődők körülötte. Egyébként azt vallom, hogy erre a kérdésre nehéz jó választ adni, mert mindig azt viszik, akire valamiért szükség van, így nem biztos, hogy a legfelkapottabb játékos kel el elsőként.

9. Ha lenne egy nagyobb összeg, amit játékosokra szabadon elkölthetne, kit venne meg egyből az NB I-ből?

- Majd ha egy kulcsember elmegy a csapatból, ráérek ezen gondolkodni, mert legfeljebb a helyére igazolnék egy másik jó futballistát, de felesleges lenne nevekkel dobálózni. A név nem sokat számít, fontosabb, hogyan tudna beilleszkedni a kiszemelt ebbe a közegbe. Annak idején például Sitku Illés szinte mindenhol jól teljesített, Debrecenben mégsem ment neki, de Oláh Lóránt is lőtte a gólokat előtte és utána is Kaposváron, de a Lokiban nem tudott megragadni. Ebben a klubban ma már állandó győzelmi kényszer van, elvárás az európai kupaszereplés kiharcolása, nagyon kísérletezgetni nincs idő, így olyan játékosokra van szükség, akik ennek meg tudnak felelni. Hogy ellenpéldát is mondjak, Rudolf Gergő például "névtelenül" jött hozzánk, annak idején még gyakran nálam játszott az NB III-as csapatban, mi kezdtük el felépíteni, és később Debrecenben figyeltek fel rá országosan, ő például élni tudott a lehetőséggel.

10. Most melyik játékos csapatba építésére, felépítésére a legbüszkébb?

- A játékosok saját magukat építették fel. Csak rajtuk múlt, hogy éltek a kapott lehetőséggel, meg tudták azt hálálni. Nem az volt a helyzet, hogy itt van öt meccs, aztán mutassatok valamit - erre itt nincs lehetőség. Rövid idő alatt kellett bizonyítani, és akik jól teljesítettek, azok kerültek a csapatba. Magam részéről nagyon örülök Korhut Mihály feltörekvésének, de Kulcsár Tamás esete is pozitívum, aki korábban kevesebbszer játszott, de most igazolta, hogy lehet rá számítani.

(FOTÓK: DVSC.HU)


2. félidő

1. Mikor volt az a pillanat az életében, amikor először elkezdett reménykedni abban, hogy egyszer a "nagy" Loki edzője lesz?

- Az az igazság, hogy amikor a cseh mester, Scasny lemondott, akkor igenis megfordult a fejemben az, hogy akár én is lehetnék az utód, hiszen olyan volt a helyzet. Hét mérkőzés volt hátra, olyan helyen állt a csapat, hogy a bajnoki címvédés már elúszott, és úgy gondoltam, talán ezalatt a néhány meccs alatt meg tudnám mutatni, alkalmas lehetek a feladatra. Ne értse félre senki, nem magam jelentkeztem a posztra, nem is nyomultam, nem tartozom azon edzők közé, akik bejelentkeznek egy-egy üres kispadra. Ha szükség van rám, akkor majd felkérnek - mindig ez volt a jelmondatom, Szima Gábor pedig az eddigiek alapján tavasszal gondolta úgy, hogy most jött el az én időm.

2. Debrecenben miért a helyi kötődésű edzők az igazán sikeresek?

- Erre nehéz okosat mondani, de mindenféleképpen előny a hely és a közeg ismerete, szerintem a közönség is szeret olyan embereket a klub mellett látni, akiről tudja, fontos neki, mi lesz a csapattal. Említettem már: más, ha eredménytelen, legfeljebb elmegy máshová, mi viszont itt maradunk, én akkor is ebben a városban maradok, ha egyszer már nem én leszek a DVSC vezetőedzője - ennek pedig próbálok megfelelni.

3. Nyilván minden győzelem öröm, de melyik csapatot a legjobb érzés legyőzni?

- A Haladást. Ha pár nap múlva kérdezné, akkor meg a Vasast mondanám, ne várja tőlem a Fradi vagy a Vidi nevét. Az ok közhelyszerű, de én tényleg úgy gondolom, hogy mindig az utolsó győzelem a legjobb érzés.

4. Most Ön Sándor Tamás "főnöke", aki jó 15 éve talán a legnagyobb sztár volt abban az öltözőben, amelynek Kondás Elemér szintén tagja volt. Kinek volt akkoriban nagyobb hangja, és megváltozott-e ez mára?

- Nem volt minek megváltoznia, akkor is csapatként gondolkodtunk, meg most is. Nem volt alá és fölérendeltség, most a stábnál is megpróbálunk csapatként dolgozni. Szerintem fontosabb az a csapat előtt, hogy hiteles emberek irányítják őket. Én magam is, és Sándor Tamás is játszottunk az NB I-ben debreceniként, így talán hihetőbb az a fiúknak, amit mi mondunk, hiszen meg is mutattuk már azt, amiről beszélünk. De a stáb többi tagja is focizott, a játékosok számára is világos, hogy nem a könyvből tanultuk a szakmát, hanem a futballpályán.

5. Önnek a Loki vezetőedzői posztja a csúcs? Ha ilyen jól szerepelnek, előbb-utóbb felkelti más klubok érdeklődését is. El tudná magát képzelni máshol edzőként, például Újpesten, a Fradinál?

- Nekem ez a csúcs, mindig is arra vágytam, hogy annak a csapatnak lehessek a vezetőedzője, ahol NB I-es játékos lettem. Úgy éreztem, hogy ezt az esélyt meg kell ragadni. Én itt töltöttem el 18 évet, itt fociztam, a jövőben is szívesen dolgoznék ennél a klubnál. De ahogy a múltba se révedek soha, legfeljebb az utolsó meccsig, előre se nagyon nézek, legfeljebb a következő mérkőzésig vagy csak egészen rövid távra.

6. Furcsa megélni, hogy egy ideje már vidéki uralom van az NB I-ben, hiszen aligha ebben nőtt fel?

- A pénz arra kell, hogy rendes munkát lehessen végezni, és a budapesti kluboknál egy ideje vannak problémák, a Fradi, az Újpest, a Vasas körül is sok volt a bizonytalanság. Debrecenbe például most szerintem könnyebb igazolni, mint sok más helyre. Ez a klub sorozatban nyerte a bajnoki címeket, bejutott a BL-be, az EL-be. Mindenki szeret sikeres lenni, és tudja, hogy ebben a klubban ő is az lehet, ezért ma már könnyebben jönnek hozzánk a jobb, felkapott labdarúgók.

7. Változott-e a viszonya más edzőkkel az utóbbi időszakban? Érzi-e, hogy jobban elismerik, netán irigyei lennének?

- Nagyon sok kollégám hívott fel a kinevezésem után, akikkel együtt végeztük a pro licence-s tanfolyamot, például Sisa Tibor vagy Kis Károly. De az őszi bajnoki cím után Benczés Miklós is gratulált, én viszont neki a remek szerepléshez. Nem érzem azt, hogy változott volna másoknak a viszonya velem, irigységet sem tapasztaltam. Persze, lehet, az irigység mindig benne lehet az emberben egy picit, hiszen mindenki el tudná magát képzelni egy stabil, évek óta sikeres klub edzőjeként, de inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak. Egyébként erre is azt mondom, ne nézzünk nagyon előre, a fociban pillanatok alatt változnak meg a dolgok. Nem találták fel még Debrecenben sem azt a gyógyszert, amit ha beveszünk, onnantól csak jók leszünk.

8. Az NB II-es csapat edzőjeként többnyire "mackóruhában" láthattuk, mióta az NB I-ben dolgozik, feltűnően elegáns. Tanácsolta-e ezt valaki?

- NB II-es csapat trénereként általában nem a debreceni stadionban játszottunk, többször át kellett vinni a cuccainkat egy másik pályára, ingben-nyakkendőben ezt mulatságos lett volna megtenni. Most más a helyzet ezen a téren, de a tiszteletet is szeretném ezzel megadni az NB I-nek. Úgy érzem, van némi affinitásom az öltözködéshez, de van három lány a családban - az egyik a feleségem -, akiktől gyakran megkérdezem, szerintük mit vegyek fel, és rájuk is szívesen támaszkodom?!

9. Azt mondják, igazi ezermester, a számítógépekkel viszont nehezen boldogul.

- Ezt alátámasztom, nagyon sok mindent meg tudok csinálni a ház körül, ahol mindig van munka bőven. Építettem már faházat a kertben, ami még most is áll, raktam már össze kandallót, ami még ma is fűt, de a szalonnasütő is remekül funkcionál. Ami a technikát illeti, nos, jelentem, jó úton haladok, egyre többet használom, fejlesztem a tudásomat. Ha az ember rájön, melyik gomb mire való, akkor használni is tudja, ma már a munkámban is segítség a számítógép.

10. Köztudott, hogy van egy modell lánya. Így, a sikerek után kiért rajonganak többen a városban? A lánya a világ legnagyobb városaiban szokott munkát vállalni (New York, Milánó), Önnek nincsenek hasonló ambíciói edzőként?

- Hát, a fiúk biztosan a lányomért… Örülök, hogy a lányom járja a nagyvilágot, viccesen mondhatom, ma már más világ van, nekem az ő korában már az is nagy dolog volt, ha a szomszéd faluba eljutottam. Egyébként én Magyarországon érzem nagyon jól magam, és biztosan így is marad.

Mokány Lajos

TILOS PASSZOLNI: A rovat eddigi epizódjai itt - kattints!

Hozzászólások

unduttspunk fK2nJ1jF0 vegas country casino pB7oA9yP2 Another way is to play in online casinos. Another legend says that a unfortunate French nobleman, while imprisoned in the Bastille, devised the game using a Fox & Geese Board (the Fox & Geese Board has been used for a variety of board games in Northern Europe since the Vikings). qJ7gI2jA9 golden tiger casino iF4dC1cU5 The game Woolley found can still be played today, just as the ancient Sumerians enjoyed it. Or you could add some rules from Crazy Eights to make Hearts more interesting. rL4zO2nH3 golden reef casino downloads nP8qP9uZ7 Most solitaire games are very challenging and winning is not easy at all. It is believed that both these games came from tribal warlords who used same looking pieces to strategize their attack plan. cQ2hA3kP9 music hall casino xW3mN2zH1 This happens frequently because it is an entire deck of 52 cards used. Playing card games just doesn't seem to be as popular as to used to be. iP4rF4dY2 strike it lucky casino bonus gR3wO1hT2 This is because the game is purely contingent. The Tarot is the oldest and the most popular. wJ0fW9cQ4 luxury casino software kU7iI7wC3

(Is Hearts also on the Mac?) And Texas Hold 'Em Poker and other casino games are quite popular. I also had the pleasure of watching my really smart, very funny granddaughter become a card shark. vH9gU9fH1 aztec riches casino cV1wB7vR8 This allows you to play without even the need for a deck of cards. There are many types of solitaire games, but the term solitaire is often used to refer to the most well known form called 'Klondike.' The other types of solitaire have been adapted into two-player competitive games. cO7mK0gC3 challenge casino review kM1vB1uP7 When paper was invented, cards were invented as more convenient way t play classic games. In both cases, any card is identifiable by its face. cM7kJ9nO9 virtual city casino aX6zU3hG2 A player places the Ante bet and receives three cards. Deck building is as important in the Yugioh CCG as is game play. jH4cY7mP6 vegas slot casino nK7gN5oB6 On the other hand, if you have a higher card as compared to the dealer, you will start earning winnings. You pass three cards to a player, and a player passes three cards to you. lV7hB8uS4 rich reels casino no deposit bonus cF6fS2aS7

Then all players count the victory points on their locations that are not under attack plus the enemy locations they have their DALEK counters on. The card game Hand n Foot is easy to understand and with a little practice a pleasure to play. wI8pD1lU7 villento casino bonus list sM6vE9gH8 Don't depend on luck, as this is not like a slots game, where winning stands mainly on chance. For example, a blue five is showing and you play a blue three, so before you complete your turn, you must multiply the two numbers and come up with fifteen. kI4oG2lW2 players palace casino online nX4nF5lT5 In Baccarat, the deck of cards has a different value system. You then have to use the remaining deck to try to clear all the cards. vM7rP1gS1 casino kingdom slots iJ0yM2yQ9 Classic two player games include Bezique, Cribbage, Speed, Crazy Eights, Go Fish and Piquet. Chess games require you to think on your feet, and to modify your strategy every time your opponent makes a move. aI4qG1yP4 yukon gold casino xF8kI2xA2 The traditional suits of hearts, spades, diamonds and clubs were often changed in different countries. Most people think it would be boring, but once you get started you get drawn into the challenge of trying to win. oP7sX8fK7 lucky emperor casino eF2oM3oE2

Refusing additional card is called stand. The player can also opt to play the Pair-Up game simultaneously with the Play game. eZ2kN2rE2 quatro casino yF9cS8aV6 Practice is the only way in which you can develop your own winning strategies. When the night finally comes to pull off your family game night you must be strict about it. zR2bS0pO0 grand mondial casino sM9kI4jS7 While Chess is a great game by itself, there are several ways to expand the classic game, like adding extra rules (e.g. A big part of the Yugioh Collectible Card Game is trading cards with other players. nA0pK0nG4 nostalgia casino bG8mP1hH6 Virtual casinos, especially the established ones, usually offer huge payouts that are even bigger than the amounts offered in land-based casinos. Hand n Foot is a challenging card game that offers loads of fun and needs to be played with strategy and plenty of wit. xC8eK6bD3 uk casino club rC8tY5nV8 At Play mode, the player's hand is compared to the dealer's hand to determine which hand is best. You and your fellow online players will then draw out two- or three-card hands. bM0iZ2tW9 blackjack ballroom casino download uD1eN6oE9

The purpose of collecting and discarding cards is to create a meld. There is also a new type of card that was introduced in this expansion, or more accurately a new combination of card types. mU6tY4wF9 zodiac casino review vA5mT4jT7 The rules are very rigid and well defined. Each pack contains a set number of cards. tX6iS6tG0 captain cooks casino promo codes uP5wY3mW7 When Napoleon was exiled to St. Tolkien, The Lord of the Rings. dO0gF2oF5 casino action kD7dL9wN3 Most card games make a wonderful way to teach math to your children. One shared rule is that the house edge is always low, so players who are aware of this would always place their bets on the banker's hand. xV9yB2sF0 casino classic yL0bJ5fA7 Tarot of the Cloisters, are exceptional and are made to resemble stained glass from medieval cathedrals. Poker games involve rounds of betting into a common pool, or ""pot"", and rounds of replacing/receiving cards. gV9cP7jQ1 casino share pZ3aN9kL5 The cards also illustrate the game's genre and the source elements. Each starter deck comes as a pre-constructed deck with 33 fixed cards -- one Hero and 32 other cards. eL1jT0gI6 colosseum casino code zT1yS5rW3

http://www.feuerfestival.org/de/node/42#comment-1581
http://www.getbornagainthebibleway.com/node/4?page=3155#comment-157817
http://forumeja.org.br/pb/node/32#comment-10204
http://superiatest.fmdailydeal.com/node/1910#comment-42174
http://www.ceramichesireci.it/node/1273#comment-12070929

2013, április 12 - 12:42
muzi07 Ilyen korrekt edzőt minden NB1-es kispadra!!!!
2011, november 18 - 09:00
shuszter Kondast Szovetsegi Kapitanynak..
2011, november 18 - 01:10
mcdermott Korrekt!
2011, november 17 - 23:42
Clairou Abszolút korrekt, büszke vagyok arra, hogy ő irányítja a városom csapatát, remélem még évekig helyt áll, és legalább annyira sikeres lesz, mint Herczeg volt :)
2011, november 17 - 18:32
P25 Korrekt nagyon! Semmi terelés, mindenre őszinte és egyenes válasz !
Csak így tovább Elemér!
2011, november 17 - 16:58
1 Lokista Ebből a nyilatkozatból is érződik a futball iránti alázat, és egyben a magabiztosság is, ami a sikerekhez kell. Gratulálok! HAJRÁ LOKI!
2011, november 17 - 14:08
amz Ilyen emberből kellene még vagy ezer.

"De a múltból nem lehet megélni, ami eddig volt, az már semmit nem jelent, csak az számít, ami előttünk van. Nyilván emberek vagyunk, nem egyformán kezeljük a sikert, ha látjuk valakin, hogy van egy pici zavar a fejében, azonnal visszatereljük a helyes útra."

2011, november 17 - 13:48
DEBRECENIVSC Csak így tovább!! HAJRÁ LOKI !!
2011, november 17 - 13:38



Címlapon

                                            

Tartalom átvétel