NB II: Hat forduló után kirúgta edzőjét a középmezőnybe süllyedt Vasas

A hullámvölgybe került angyalföldiek két nappal a DVSC elleni rangadó előtt leváltották Bene Ferenc vezetőedzőt.
Dudás Gábor 2020. augusztus 27., csütörtök 8:58
A hullámvölgybe került angyalföldiek két nappal a DVSC elleni rangadó előtt leváltották Bene Ferenc vezetőedzőt.
Szerző: Dudás Gábor 2020. augusztus 27., csütörtök 8:58

A Vasas csütörtökön reggel, a Budaörs elleni meglepő vereség (1-3) másnapján jelentette be, hogy felmentette pozíciójából Bene Ferenc vezetőedzőt.

A nyáron komoly erősítéseket végrehajtó, ennek ellenére hat forduló után az NB II-ben csak a 10. helyen álló piros-kékek a tréner vezetésével mindössze két győzelmet arattak, két döntetlen és a már említett szerdai vereség mellett.

Az elmúlt napokban már lehetett olyan híreket hallani, hogy Bene ultimátumot kapott a Budaörs és a Debrecen elleni mérkőzésekre, és hogy csak a győzelem volt elfogadható tőle és csapatától. Nos, a Budaörs ellen mindez nem sikerült, sőt, az NB II egyik legkisebb költségvetésű csapata gyakorlatilag "oktatott" a teljesen szétesettnek tűnő Vasas ellen.

Az angyalföldiek szakmai munkájának irányítását átmenetileg az eddigi másodedző, Tóth András veszi át, aki ideiglenesen megbízott vezetőedzőként fogja irányítani a csapatot, amelyre a szombati, DVSC elleni hazai rangadó vár.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz