Matekozniuk is kell majd a továbbjutóknak

Magyar idő szerint hajnali 1 óra 30 perckor, egy időben kezdődnek majd a dél-amerikai világbajnoki selejtezők utolsó mérkőzései, és valóban drámai hajrát ígérnek a találkozók.

Az már eldőlt, hogy Brazília kijutott a 2018-as vb-re, és az is, hogy Uruguay legrosszabb esetben is pótselejtezőt játszhat, mögöttük azonban óriási a tülekedés a továbbjutást, illetve a playoffot jelentő pozíciókért.

 

Uruguay 28, Chile és Kolumbia 26, Peru és Argentína 25, Paraguay pedig 24 ponttal várja a finálét, ketten közülük – Peru és Kolumbia – ráadásul egymás ellen játszik majd. Nem lesz könnyű dolga Argentínának sem, amely jelenleg csak a 6., azaz nincs kijutó helyen, sőt, a rájátszásról is lemaradna, ha kikapna Ecuadorban, és egy döntetlennel is csak a playoffot csíphetné meg, amennyiben Peru elvérezne otthon a kolumbiaiak ellen, vagy ha épp Peru győzne legalább két góllal (ez a Brazília-Chile meccs hazai győzelme esetén is jó Messiéknek, mivel a gólkülönbség után a lőtt gólok számítanak pontazonosság esetén, így sem Chile, sem Kolumbia egygólos veresége nem elég az argentinoknak, ha csak ikszelni tudnak majd).

Horror, ahogy kinéz Messiék meccsének helyszíne

Lionel Messinek és az épp Peruban nagy bajba került csapatának azonban nem csak Ecuadorral, de a körülményekkel is meg kell majd küzdenie. Nem elég a drámai tét, a sorsdöntő sikert egy olyan pályán kellene kivívni, amely finoman szólva épphogy alkalmas egy futballmeccs megrendezésére. A napok óta tartó esőzések ugyanis teljesen feláztatták a talajt a quitói Estadio Olimpico Atahualpában, így nézett ki nemrég a gyepszőnyeg:

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a a világ földrajzi középpontjának számító ecuadori főváros mintegy 2.800 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el, nem túlzás azt állítani, hogy rendkívül fárasztó és pokoli meccs vár az argentinokra.

 

Vb-selejtezők, Dél-Amerika

Az állás 17 forduló után:

1. Brazília 38 pont, 2. Uruguay 28., 3. Chile 26 (26-24), 4. Kolumbia 26 (20-18), 5. Peru 25 (26-25), 6. Argentína 25 (16-15), 7. Paraguay 24, 8. Ecuador 20, 9. Bolívia 14, 10. Venezuela 9

 

Így juthatnak el Messiék a vb-re

Ha Argentína nyer: legalább a playoff megvan, de ha iksz lesz a Peru-Kolumbia csata, vagy Chile nem nyer, az automatikus kijutást is megcsíphetik

Ha Argentína döntetlent játszik: a playoff biztosan megvan, ha Paraguay nem veri meg a tökutolsó Venezuelát és Chile vagy Kolumbia két góllal kikap

Ha Argentína kikap: csak akkor van esélyük bármire, ha Peru is vereséget szenved és Paraguay nem tud nyerni

Több mint 8-szoros pénzt ér, ha kivégzik Argentína vb-álmát – kattints!

 

Az utolsó forduló programja (október 11., magyar idő szerint 01:30):

Brazília – Chile

Ecuador – Argentína

Paraguay – Venezuela

Peru – Kolumbia

Uruguay – Bolívia