A korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem két meghívott válogatottal, hanem az észak- és közép-amerikai régió (CONCACAF) hat legjobbjával – közte a házigazda amerikaiakkal – egészül ki a dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) tízcsapatos mezőnye.

Az Egyesült Államokban sorra kerülő viadalon tíz városban tizenhat csapat küzd majd a kontinens legjobbja címért, amelyre az ötszörös aranylabdás Lionel Messi vezette argentinok, az idei aranycipős Luís Suárezzel felálló uruguayiak, illetve a címvédő chileiek a legnagyobb esélyesek.

Messi pályafutása első válogatottbeli diadalára hajt, a vb-ezüstérmes Argentína pedig hosszú sikertelen sorozatot zárhatna le, mert bár tizennégy Copa Americán győzött, legutóbbi sikerét huszonhárom éve érte el. Végső győzelmével ráadásul utolérné a tizenöt elsőségével rekorder Uruguayt, amely újra számíthat Suárezre, aki a tavalyi tornát kihagyta, mert a brazíliai világbajnokságon harapás miatt eltiltották.

A nyolcszoros Copa America-győztes, ötszörös világbajnok brazilok ezúttal némileg a háttérbe szorulnak, főként azért, mert legnagyobb sztárjuk, Neymar hiányozni fog, mivel augusztusban a riói olimpián szeretné hazáját hozzásegíteni története első ötkarikás aranyérméhez.

A magyar idő szerint szombat hajnalban rajtoló és június 26-án záruló tornán négy négyes csoportba sorolták a csapatokat, a kvartettek első két helyezettje jut a negyeddöntőbe, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. (MTI)

A NYITÓNAP PROGRAMJA (magyar idő szerint):

Június 4., 03.30: Egyesült Államok – Kolumbia (TV: Sport 1)
Június 4., 23.00: Costa Rica – Paraguay (TV: Sport 1)

A CSOPORTOK:

A-csoport: Egyesült Államok, Kolumbia, Costa Rica, Paraguay
B-csoport: Brazília, Ecuador, Haiti, Peru
C-csoport: Mexikó, Uruguay, Jamaica, Venezuela
D-csoport: Argentína, Chile, Panama, Bolívia