László Csaba vereséggel debütált a DAC kispadján

Idegenben kapott ki a magyar játékost is bevető Dunaszerdahely.
admin 2016. október 23., vasárnap 17:39
Idegenben kapott ki a magyar játékost is bevető Dunaszerdahely.
Szerző: admin 2016. október 23., vasárnap 17:39

 

László Csaba, a Ferencváros és az MTK korábbi vezetőedzője a Trnava elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozott be a DAC kispadján a szlovák bajnokságban.

A magyar tréner csapata nem kezdett jól, félóra után hátrányba kerültek, és az eredményen már nem is tudtak változtatni a találkozó végéig. A vendégeknél az 58. percben pályára lépett a nyáron igazolt, Hollandiában is megforduló Vida Kristopher is, ám a fiatal magyar támadó sem tudott segíteni csapatán.

Trnava - DAC 1-0 (Tambe 30.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz