László Csaba újra a szexi focit emlegette és az "araboknak" ajánlotta első győzelmét

Első bajnokiján győzelemmel nyitott a skót másodosztály éllovasánál a Ferencváros, a Sopron, a Hearts, az MTK és a DAC korábbi szakvezetője. Így nyilatkozott a tréner a meccs után.
Dudás Gábor 2017. november 20., hétfő 13:55
Első bajnokiján győzelemmel nyitott a skót másodosztály éllovasánál a Ferencváros, a Sopron, a Hearts, az MTK és a DAC korábbi szakvezetője. Így nyilatkozott a tréner a meccs után.
Szerző: Dudás Gábor 2017. november 20., hétfő 13:55

Mint arról beszámoltunk, László Csaba győzelemmel kezdett a skót másodosztályban, az általa nemrég irányított Dundee United hazai pályán 3-0-ra legyőzte a  Falkirk csapatát.

A találkozót követően a tréner az "Araboknak" becézett szurkolótábornak ajánlotta a sikert, de a "szexi futball" is újra előkerült.

- A csapat sikere a szurkolók sikere is egyben. Az Arabok megérdemlik, hogy ilyen futballt lássanak a saját stadionunkban. 90 percig mögöttünk álltak, így sokkal könnyebb volt a csapat dolga is. Őszintén szólva nagyon boldog vagyok, hogy ennyire együtt dolgozott a csapat és a szurkolótábor. Azt hiszem az Ibrox-ban, a Hearts menedzsereként beszéltem a szexi futballról, amit aztán sokszor emlegettek. Számomra jó volt újra ezt a játékot viszontlátni. A célunk az, hogy minél több drukkert kicsábítsunk a stadionba - mondta László azután, hogy nagyjából 6 ezren látogattak ki a 14 ezres Tannadice Parkba.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz