Mint ahogyan korábban beszámoltunkKleinheisler László felbontotta a 2021 nyaráig élő szerződését a kazah bajnok Asztanával, és a horvát élvonalban szereplő NK Osijekhez igazolt három és fél évre. Azonban már akkor tudni lehetett, hogy az UEFA vagy a FIFA elé kerülhet Kleinheisler csapatváltásának ügye, hiszen az Asztana vitatta, hogy a magyar középpályás egyoldalúan szerződést bonthatott velük, így az európai vagy a világszövetségnek kell döntenie.

A horvát Glas Slavonije c. lap megerősítette ezt a korábbi információt, mondván a FIFA asztalán van az ügy, ám döntés még nem született a fellebbviteli bizottságnál. Megjegyzik, hogy a kazahok – akik állítólag több játékosuk felé is tartoznak, így Kleinheisler esetében is ez vezethetett a szakításhoz – nem akarnak könnyen lemondani arról a játékosról, akiért 750 ezer eurót fizettek korábban a Werder Bremennek, így a legvégsőkig elmennek az ügyben. Ugyanakkor a lap szerint is furcsa, hogy az Asztana olyan sokáig “bealudt”, hogy a magyar játékos megunta a várakozást és azt, hogy nem fizetik ki rendesen.

Az eszéki NK Osijeknek a döntés megszületéséig várnia kell, méghozzá a lap szerint várhatóan heteket: a korábbi gyakorlat alapján úgy becsülik, hogy Kleinheisler legkorábban a tavaszi harmadik fordulóban, az Istra csapata elleni február 17-i mérkőzésen léphet majd pályára, ekkora léphet érvénybe a regisztrációja / nevezése a horvát bajnokságban – feltéve, hogy a FIFA a javára dönt. Így viszont sem a Hajduk elleni hétvégi rangadón, sem a Rudeš elleni idegenbeli találkozón nem lehet majd ott új csapatában.