Huszti 11-est rontott, mégis örülhetett a drámai hajrában - videó

A magyar középpályás végigjátszotta a Jataj izgalmas bajnokiját.
Budai László 2017. július 16., vasárnap 13:40
A magyar középpályás végigjátszotta a Jataj izgalmas bajnokiját.
Szerző: Budai László 2017. július 16., vasárnap 13:40

Huszti Szabolcs kezdőként lépett pályára és csapatkapitánya volt a hazai pályán szereplő Csangcsun Jatajnak, amely a Guangzhou ellen lépett pályára ma a kínai élvonalban.

A mérkőzésen a vendégek szereztek vezetést az első félidőben, de a korábbi Watford-csatár, Ighalo egyenlített a második játékrész elején. Ezután a Jataj tizenegyeshez jutott, Huszti lövését azonban védte a kapus. Az igazi hajrá még hátra volt.

A 78. percben a hazaiak így is előnybe kerültek - Du Zheyu talált a kapuba - , ám a 84. minutumban egyenlített a Guangzhou. Itt azonban még nem volt vége, Ighalo a 89. minutumban megszerezte második találatát is, így Huszti rontott büntetője is belefért, a Jataj 3-2-re nyert.

A magyar középpályás együttese legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyert, és a rossz kezdés után már felkapaszkodott a 9. helyre, és csak öt pont választja el a harmadik helyezettől.

Huszti rontott 11-ese

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz