Dzsudzsákék elbuktak a BL-ben, egyre reménytelenebb a helyzetük

Az al-Vahda 1-0-ra kapott ki az al-Hilaltól, így nem sok esélye maradt a második hely megszerzésére.
Budai László 2017. április 10., hétfő 19:14
Az al-Vahda 1-0-ra kapott ki az al-Hilaltól, így nem sok esélye maradt a második hely megszerzésére.
Szerző: Budai László 2017. április 10., hétfő 19:14

Az al-Vahda ma este a szaúdi al-Hilal együtteséhez látogatott az Ázsiai Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén. A találkozót a hazaiak nyerték 1-0-ra, úgy, hogy a magyar játékos együttese a 43. percben egyenlíthetett volna, ám Tagliabue kihagyta a megítélt tizenegyest. Dzsudzsák végigjátszotta az összecsapást.

Az al-Vahda négy forduló után mindössze egy ponttal áll a D-csoportban, és az al-Rayyan valamint a Persepolis elleni mérkőzését is meg kell nyernie, hogy pontszámban utolérje a jelenleg második helyen álló iráni együttest, valamint mindkét riválisának el kell buknia a másik - al-Hilal elleni - összecsapását is.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz