Dzsudzsák gólja és gólpassza után csapata fél lábbal a döntőben - videók

A magyar szélső csapattársa, Tagliabue is megállíthatatlan volt, mesterhármasának köszönhetően az al-Vahda nagyot lépett a finálé felé.
Budai László 2018. március 9., péntek 16:47
A magyar szélső csapattársa, Tagliabue is megállíthatatlan volt, mesterhármasának köszönhetően az al-Vahda nagyot lépett a finálé felé.
Szerző: Budai László 2018. március 9., péntek 16:47

A Dzsudzsák Balázzsal felálló al-Vahda 4-2-re győzött a Dibba ellen a Ligakupa elődöntőjében, a párharc első mérkőzésén. A magyar szélső a 3. percben gólpasszt adott Tagliabuénak, aki a második játékrészben belőtt egy 11-est is, majd a magyar szélső jött, és értékesítette a csapatának megítélt második büntetőt. Ezután újra Tagliabue következett, aki harmadik találatával tetemes előnyt épített ki a visszavágóra (4-1). Igaz, a hajrában a vendégek szépítettek, így az al-Vahda 4-2-vel utazhat majd a második meccsre.

Az összecsapáson ezeken kívül is volt érdekes jelenet. A Dibba egyik játékosa ugyanis Maradona legendás mozdulatát másolva, kézzel talált a kapuba (lásd lejjebb), a játékvezetőt azonban kisegítették (minden bizonnyal videón nézték vissza az esetet a kollégák), így ezután érvénytelenítették a találatot.

A visszavágót március 22-én rendezik.

Dzsudzsák gólpassza

Dzsudzsák gólja

Az ellenfél kezezős, meg nem adott gólja

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz