Elképesztő történet a vb-selejtezőről: direkt nyúlt bele a meccsbe a játékvezető, aki soha többé nem vezethet.
Újra kell játszani Dél-Afrika és Szenegál vb-selejtezőjét Afrikában (2-1-re nyert a hazai csapat), miután kiderült, hogy a találkozó ghánai bírója manipulálta a találkozót.
A tavaly novemberi találkozó a korábbi vb-házigazda egyetlen győzelme volt a selejtezőcsoportban, de lehet, hogy ezt a három pontot is elveszíti Dél-Afrika.
A mérkőzést vezető ghánai bírót, Joseph Lamptey-t örökös eltiltással sújtotta az afrikai szövetség, és a Nemzetközi Sportdöntőbíróság sem kegyelmezett a sporinak, akit a meccs törvénytelen befolyásolásával” vádoltak meg és találták bűnösnek.
A játékvezető többek között egy fantom-tizenegyes megítélésével segített a hazaiakat és saját anyagi helyzetét.
Átigazolások
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.