A magyar bajnok kapus országot és klubot váltott - hivatalos

Csehországban folytatja pályafutását a szlovák Lubos Kamenár, korábbi magyar bajnok kapus, aki legutóbb a Vasas csapatában szerepelt.
Dudás Gábor 2018. július 23., hétfő 15:56
Csehországban folytatja pályafutását a szlovák Lubos Kamenár, korábbi magyar bajnok kapus, aki legutóbb a Vasas csapatában szerepelt.
Szerző: Dudás Gábor 2018. július 23., hétfő 15:56

Lubos Kamenár két évre írt alá a cseh élvonalbeli Mlada Bolesláv csapatához, amely már hivatalos is bejelentette a 31 éves, nagyszombati születésű hálóőr érkezését.

Kamenár az előző idényben a Vasas csapatához tartozott, 21 NB I-es mérkőzésen védte az angyalföldiek kapuját. Legnagyobb sikerét még a Győri ETO-val érte el a rutinos kapus, 2013-ban bajnoki címet szerzett a zöldekkel, igaz, csak három mérkőzésen védett, a következő idényben betonozta be magát az ETO kapujába.

Kétszeres szlovák válogatottnak is mondhatja magát a korábban a Sparta Prahánál és a skót Celticnél is megfordult játékos.

A hálóőr szabadon igazolható játékosként távozott egyébként Angyalföldről - ezt a Vasas hétfőn délután jelentette be hivatalos honlapján, együtt azzal, hogy Kamenár mellett Jevhen Pavlov és Csiki Norbert is elhagyta az együttest.

Az ukrán támadó a ciprusi élvonalbeli Doxa Katokopiasz csapatánál folytatja pályafutását, a szinte folyamatosan sérülések által hátráltatott szélső pedig az NB II-es Budaörshöz került.

Olvastad már?
A hivatkozás nem elérhető
404 Not Found
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz