"A DAC körül kialakult egy örömvilág" – a tulajdonos bajnokcsapatot akar Dunaszerdahelyen

Világi Oszkár szerint nem szabad elfelejteni, hogy amikor átvette a DAC irányítását, akkor a klub az erkölcsi és anyagi csőd szélén állt. A tulajdonos egészségügyi központ létrehozását is tervezi.
Nyikes Zoltán 2019. március 9., szombat 15:14
Világi Oszkár szerint nem szabad elfelejteni, hogy amikor átvette a DAC irányítását, akkor a klub az erkölcsi és anyagi csőd szélén állt. A tulajdonos egészségügyi központ létrehozását is tervezi.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. március 9., szombat 15:14

A felvidéki DAC a hivatalos oldalán készített interjút a klub tulajdonosával, Világi Oszkárral, aki öt éve vette át a dunaszerdahelyiek irányítását. A klub első embere beszélt az eddigi sikerekről és a jövőbeli tervekről is.

– Rettentő gyorsan telt el ez az öt év, ha visszatekintek, szinte egy pillanatnak tűnik az egész annak ellenére, hogy nagyon sok minden történt. Amikor az elmúlt öt évről beszélünk, nem szabad elfelejteni, hogy honnan indultunk, mi volt az a pillanat, amikor átvettük a DAC-ot, hiszen az egy erkölcsi és anyagi csőd szélén álló klub volt. Azért tartom fontosnak ezt többször elismételni magamnak is, amikor a DAC-ról döntök, mert ilyen DAC-ot nem szeretnék többször látni. Minden, amit teszünk, azt azért tesszük, hogy a klub hosszútávon soha ne kerüljön újra ilyen helyzetbe – kezdte a tulajdonos.

Világi hozzátette, amit megígértek, azt megtették, hiszen azt szerették volna megvalósítani, hogy legyen infrastrukturális háttér, akadémia

A DAC körül kialakult egy örömvilág, ami azt sugallja, hogy nagy élmény DAC-meccsre járni és a klub pozitívan került vissza a Közép-európai focirajongók tudatába.

A jövővel kapcsolatban kifejtette, a fiatalokkal szeretnek dolgozni, ezt szeretnék folytatni is, valamint azt, hogy az akadémiából minél több tehetséges játékos kerüljön a csapatba.

Az is eldőlt már, hogy milyen típusú focit szeretnénk játszani, a DAC közege is azt kívánja, hogy támadó felfogást képviseljünk. Ehhez rettentő sok munkát kell elvégezni és sokat kell tanulni.

"A focistílusunk alapjai már megvannak, ezt kell tovább építeni. Az edzőképzést kell felgyorsítanunk, erősödnünk kell, de ebben a szezonban már az edzők munkája sokkal profibb az ificsapatokat érintőleg. A másik fontos része a DAC további fejlődésének az egészségügyi központ létrehozása. Ahhoz, hogy a csapat erősödni tudjon, a rehabilitáció, a megelőzés, az egyes játékosok szervezetének diagnosztizálásával kapcsolatos tudást meg kell szereznünk."

A tulajdonos az interjú végén kitért arra is, hogy a nemzetközi szereplés tavaly összejött, ezt szeretnék folytatni, a DAC-nak az első háromban kell lennie.

És természetesen szeretném azt, hogy bajnokok legyünk, nem titkolom ezt a vágyamat.

"Ezen az úton haladva kell ezeket a célokat elérni, de kell hozzá türelem is, hiszen nincs minden azonnal. A foci kiszámíthatatlan játék és vannak pillanatok, amikor nem úgy történik valami, ahogyan mi szeretnénk. Ezért kell minél több munkát elvégezni, hiszen ha ez megvan és erősek vagyunk lélekben, akkor sokkal nehezebben vagyunk legyőzhetőek" – zárta Világi Oszkár.

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz