Távozik a Balogh Norbertet is foglalkoztató ciprusi APOEL Nicosia kispadjáról Bruno Miguel Nunes Baltazar vezetőedző. A szakember március óta irányította a csapatot, amelynek augusztus végi, Freiburgba igazolásáig Sallai Roland is tagja volt. Az edzőnek elsősorban azért köszönték meg a munkáját, mert bár bajnoki címre vezette az APOEL-t, nem sikerült nemzetközi kupa csoportkörébe jutnia.

Az APOEL-nél egészen hihetetlen gyorsasággal “cserélik” az edzőket: az elmúlt három évben ez már a hetedik edzőváltás a ciprusi együttesnél. Baltazarnak már az utódja is megvan, Jorgosz Kosztisz Baloghék új vezetőedzője.