Szeptember 30-i hatállyal és közös megegyezéssel szerződést bontott a Dundee United és László Csaba – ezt a skót klub vasárnap délután jelentette be. Az is kiderült, hogy Laurie Ellis pótolja majd ideiglenesen a trénert a kispadon.

Mike Martin klubelnök így köszönt el a magyar menedzsertől: – Szeretném megköszönni Csabának a klub iránti elkötelezettségét, amelyet az ittléte alatt tanúsított és azt az elhivatottságot, amellyel a klubstruktúra átalakításáért dolgozott. Minden jó kívánunk neki a jövőre nézve.

László 2017 novemberében lett a Dundee United szakvezetője és összesen 42 tétmeccsen irányította az együttest. Eddigi Championship-klubja a Ross County elleni 5-1-es szombati vereség másnapján köszönte meg munkáját. A United hét fordulót követően a 4., playoffot jelentő helyen áll a skót másodosztályban. A legutóbbi idényben, László vezetésével épp a rájátszásban maradt le a feljutásról a csapat.