A következő idénytől a horvát labdarúgó-bajnokságban is alkalmazzák a videobíró-technológiát (VAR).
A 24sata című zágrábi napilap hétfői beszámolója szerint a rendszer kiépítésének költsége másfél millió dollár, ennek nyolcvan százalékát a nemzetközi (FIFA), a többit pedig a horvát szövetség (HNS) fedezi. A kluboknak - amelyek kivétel nélkül beleegyeztek a technológia használatába - nem kell hozzájárulniuk az összeghez, csupán helyet kell biztosítaniuk a stadionokban a VAR-szobának.
A videobírót a következő szezontól minden bajnoki meccsen használják majd, a tesztelésére pedig már a mostani idényben sor kerülhet.
A játékvezetők oktatása januárban kezdődik.
A Bajnokok Ligájában februárban, az egyenes kieséses szakaszban, az angol Premier League-ben pedig a következő szezontól vezetik be a VAR-t.
Átigazolások
Kispestre igazolt
Oleksandr Safronov
Oleksandr Safronov személyében korábbi ZTE-védővel erősített a Honvéd.
ETO és a ZTE is kölcsönvenné
Bodar Simón
Argentin sajtóértesülés szerint az ETO FC és a ZTE FC is ajánlatot tett az Independiente játékosáért, Bodnar Simónt.