Tragikomédia, amit a balhézó román drukkerek műveltek Miriutáék meccsén - videó

A Dinamo-szurkolók meg akarták támadni az elnököt, aki közben a játékosait gyanúsítja bulizással és ivással.
Budai László 2017. október 31., kedd 11:32
A Dinamo-szurkolók meg akarták támadni az elnököt, aki közben a játékosait gyanúsítja bulizással és ivással.
Szerző: Budai László 2017. október 31., kedd 11:32

Óriási balhé lett a vége a Dinamo Bukarest-Vitorul román bajnoki mérkőzésnek. A Miriuta László irányította hazaiak súlyos, 4-0-s vereségbe szaladtak bele hazai pályán. Ezt nem is viselték jól a Dinamo drukkerei, akik ki akartak törni szektorukból, és a VIP-páholy felé, ott is az elnök, Ionut Negoita felé akarták venni az irányt. Mindeközben egy nyitott ajtó akadályába ütköztek, amit hiába ütöttek, rúgtak és vertek, csak nem sikerült rajta átjutniuk. Ezt megelégelte az egyébként a helyzet ellen nem sokat tévő biztonsági ember, és szólt a szurkolóknak, hogy egyszerűbb, ha húzzák azt az ajtót (lásd alább az első videón).

A Dinamo-drukkerek így nagy lendülettel meg is iramodtak, ám közben a rendőrök is megérkeztek, és visszaverték a támadást. Volt, akit mentővel kellett elvinni az eset után.

Az elnök egyébként kedden már azzal fenyegetőzött, hogy eladja a klubot, és megvádolta játékosait, hogy alkoholt ittak, valamint bulit tartottak az edzőtáborban.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz