Szoboszlaiék kiütéssel nyertek, már a második helyen állnak

A magyar játékos végigjátszotta a 4-0-s sikert hozó mérkőzést.
Budai László 2017. augusztus 7., hétfő 22:03
A magyar játékos végigjátszotta a 4-0-s sikert hozó mérkőzést.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 7., hétfő 22:03

Az osztrák másodosztályú Liefering kiütéses, 4-0-s győzelmet aratott a tavaly még az élvonalban szerepelt, ám onnan kiesett Ried ellen. A találkozón ezúttal is kezdőként lépett pályára az RB Salzburg kölcsönjátékosa, a 16 esztendős Szoboszlai Dominik, aki végigjátszotta az összecsapást.

Győzelmével a Liefering már a második helyen áll az osztrák második vonalban. Igaz, a hárompontos lemaradással harmadik Hartberg két meccsel kevesebbet játszott.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz