Storck nehezebb feladat előtt áll, mint előző csapatánál – ez most a legfontosabb

Bernd Storck a Cercle Bruges edzőjeként nehezebb feladat előtt áll, mint korábbi állomáshelyén, és elmondása szerint előtte nincs lehetetlen feladat.
Csakfoci Admin 2019. október 16., szerda 18:10
Bernd Storck a Cercle Bruges edzőjeként nehezebb feladat előtt áll, mint korábbi állomáshelyén, és elmondása szerint előtte nincs lehetetlen feladat.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. október 16., szerda 18:10

Három nappal azután, hogy Bernd Storck hivatalosan is a belga élvonalbeli Cercle Bruges vezetőedzője lett, hétfőn sajtótájékoztatón mutatták be a német szakembert szakembert a média képviselőinek. Az 56 éves tréner a szezon végéig szóló szerződést írt alá a klubbal, miután a napokban menesztették a francia Fabian Mercadalt, akinek az irányításával 10 forduló alatt 3 pontot szerzett a csapat a bajnokságban, valamint a belga kupából az amatőrökből álló Rebecquoise búcsúztatta a bruges-ieket.

Meggyőzött ez a projekt, sok Cercle Bruges mérkőzést tekintettem meg, és a játékosok jó kvalitással rendelkeznek. Nem láttam még a csapatszellemet, ami nagy probléma, hiszen enélkül nem lehetünk sikeresek – kezdte Bernd Storck, akinek egymás után második alkalommal kell egy kiesés ellen menekülő csapatot megmenteni. – Az "újrakezdés" szükséges, ezt mondtam a játékosoknak.

Mostantól kezdve pozitívan kell gondolkodniuk. Azt akarom, hogy a kapustól a támadókig haladjanak. Versenyképesebbé kell válniuk ahhoz, hogy ebben a bajnokságban maradjanak.

Sok az új játékos, otthonosan kell érezniük magukat, biztos benne vagyok, hogy sikerrel fognak járni.


Oleg Petrov és Vincent Goemare bemutatja Bernd Storckot - Fotó: www.facebook.com/CercleBrugge

Storckot az előző szezonban az öt meccs után pont nélkül álló Mouscron nevezete ki vezetőedzőnek, irányításával a 10. helyen zárta az alapszakaszt.

Úgy gondolom, a Cercle nehezebb helyzetben van, mint abban az időben a Mouscron volt. Tíz mérkőzésen három pontot szerzett a csapat, de szerintem a Cercle játékosai ennél jobb futballra képesek, egyszerűen kell játszaniuk!

Azt mondtam a játékosoknak, kövessenek engem. Én bízom bennük, nekik is bízniuk kell bennem.

Az új játékosoknak azonosulniuk kell az új helyzettel. Lehetőséget adunk a játékosoknak, amit meg kell ragadniuk. A legfontosabb dolog a csapat. Mouscronban a csapatszellem fantasztikus volt – folytatta a korábban a magyar válogatottat szövetségi kapitányként irányító szakember.

Ahogy fentebb említettük Storckkal jól szerepelt a Mouscron, azonban az Európa Ligáért vívott rájátszásban már nem volt sikeres, ezért nem hosszabbították meg az idén nyáron lejáró szerződését.

Nem szeretek visszatekinteni a múltba. Most megvan a lehetőségem arra, hogy megmutassam, mit tudok. Fantasztikus időszakot töltöttem el Mouscronban, de az a történet már június 30-án véget ért. Folyamatosan követtem a belga bajnokságot, és örülök, hogy visszatértem.

Storck a meglévő szakmai stábbal folytatja a munkát, bár asszisztens- és erőnléti edzőt fog magával hozni. A kispadon október 20-án, vasárnap 20 órakor a kilencedik helyezett Sporting Charleroi ellen hazai pályán debütál.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz