Tajti lenyűgözte a korábbi Real-klasszist - a felnőttek közé kerülhet a topbajnokságban

Spanyol lapértesülések szerint Tajti Mátyás a Málaga felnőtt együttesével kezdheti meg a nyári felkészülést.
Budai László 2017. június 20., kedd 8:47
Spanyol lapértesülések szerint Tajti Mátyás a Málaga felnőtt együttesével kezdheti meg a nyári felkészülést.
Szerző: Budai László 2017. június 20., kedd 8:47

Remek hírek érkeztek Spanyolországból Tajti Mátyásról. A Diario Sur szerint a Málaga vezetőedzője, a játékosként 14 évig a Real Madridot szolgáló Míchelt két játékos teljesítménye nyűgözte le a klub utánpótlásából: José Carlosé és Tajti Mátyásé.

A cikk szerint elsősorban a dinamizmusuk mindkettejük erénye. A magyar játékossal kapcsolatban megjegyzik, hogy ez a hevesség néha még visszaüt, ezt mutatja, hogy néhány alkalommal már kiállították Tajtit, de a Barcelonától Málagába érkezése óta rengeteget fejlődött. A főként támadó középpályásként játszó Tajtinál azt emelik ki, hogy milyen jól teljesít a rendkívül fontos, utolsó passzok tekintetében, amikor gólhelyzetbe kell hozni társait.

 

A lap úgy tudja, Míchel szeretné, ha az akadémiából néhány fiatal a felnőttekkel készülne, erre pedig jelenleg Tajtinak és José Carlosnak van a legnagyobb esélye. A spanyol tréner úgy hiszi, nagyon jót tenne a két fiatalnak, ha ott lennének folyamatosan az első csapat közelében, így ugyanis hamar hozzá tudnának szokni a felnőttek tempójához. Éppen ezért jó esély van rá, hogy a két labdarúgó a felnőtt együttes nyári felkészülésén is részt vehet.

Tajti az előző szezonban 21 harmadosztályú találkozón szerepelt, 13-szor volt kezdő, öt mérkőzést játszott végig, és összesen 1179 percet játszott.

Átigazolások
ZTE
Amato: 2029
Kiváltották a Fabricio Amato szerződésében szereplő vételi opciót, így a 21 éves argentin középpályás egészen 2029 nyaráig elkötelezte magát a klub mellett.
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz