Seedorf nehéz helyzetben lévő La Liga-csapat élén bizonyíthat

A három különböző csapattal is BL-t nyert korábbi klasszis Spanyolországban lett vezetőedző.
Budai László 2018. február 5., hétfő 21:49
A három különböző csapattal is BL-t nyert korábbi klasszis Spanyolországban lett vezetőedző.
Szerző: Budai László 2018. február 5., hétfő 21:49

A szezon végéig Clarence Seedorf lesz a spanyol labdarúgó-bajnokságban kieső helyen álló Deportivo La Coruna vezetőedzője.

A 41 éves holland szakember hétfőn érkezett a klubhoz, hogy aláírja szerződését. Elődjének, Cristobal Parralónak vasárnap köszönték meg a munkát.

A 87-szeres holland válogatott Seedorf játékos-pályafutása során számos európai élcsapatban szerepelt, és ő az egyetlen, aki három különböző együttessel is - Ajax Amsterdam (1995), Real Madrid (1998), AC Milan (2003, 2007) - Bajnokok Ligáját nyert. Edzőként 2014-ben, az AC Milannál debütált, de néhány hónap után távozott. Később, 2016-ban Kínában dolgozott egy rövid ideig.

A tabellán 18. helyen álló Depor pénteken 5-0-ra kikapott a Real Sociedad otthonában. A csapat 22 bajnoki mérkőzésen 17 pontot gyűjtött, a legutóbbi hét fordulóban ötször kikapott és csak két pontot szerzett.
(mti)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz