Bardhi a vébé-selejtező miatt maradhat le élete meccséről

Spanyol lapok szerint a Levante edzője minden bizonnyal nem számít azokra a hétvégén, akik válogatottbeli kötelezettségeik miatt nem voltak ott a felkészülés alatt.
Budai László 2017. szeptember 6., szerda 13:39
Spanyol lapok szerint a Levante edzője minden bizonnyal nem számít azokra a hétvégén, akik válogatottbeli kötelezettségeik miatt nem voltak ott a felkészülés alatt.
Szerző: Budai László 2017. szeptember 6., szerda 13:39

Nem túlzás azt állítani, hogy Enis Bardhi berobbant a spanyol élvonalbeli Levantábe. Az Újpestről szerződtetett macedón légiós eddig nagy fogásnak bizonyul, hiszen az előkészületi mérkőzéseken remekelt új csapatában, valamint a spanyol bajnokság eddigi két fordulójában egyaránt kezdő volt, a Deportivo ellen az ő góljával kezdte csapata a felzárkózást.

A középpályás egyre meghatározóbb láncszeme a macedón válogatottnak is, Igor Angelovski szövetségi kapitány az Albánia elleni vébé-selejtezőn is számolt a játékossal, aki így lemaradhat új csapata Real Madrid elleni mérkőzéséről. Spanyol lapértesülések szerint ugyanis Juan Muniz levantei edző nem tervez azokkal a játékosokkal, akik válogatottsági kötelezettségeiknek tettek eleget és nem vettek részt a sztárcsapat elleni felkészülés egészében.

Bardhi végigjátszotta az 1-1-re végződő selejtezőt, válogatottjának nincs már esélye kijutni az oroszországi világbajnokságra.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz