A magyar válogatott támadó tevékeny részt vállalt csapata első két góljából, s hiába lőttek kettőt a hazaiak is, a Slovan megnyerte a mérkőzést.
A Podbrezova otthonában lépett pályára Priskin Tamással a kezdőcsapatában a szlovák első osztály második helyén álló Slovan Bratislava. A mérkőzés igazi rangadónak ígérkezett, hiszen a harmadikhoz látogatott a második.
Remekül kezdett a magyar válogatott támadó együttese, hiszen - többek közt Priskin gólpasszának köszönhetően - az első félidő derekán előnybe kerültek. A második gólnál már nem az előkészítésben jeleskedett a magyar csatár, hanem saját maga talált be a 60. percben. A hazaiak nem hagyták annyiban, szépítettek, amire azonban ismét válaszolt a Slovan. A hajrában még egyszer betalált a Podbrezova, a három pont azonban a pozsonyiaké lett.
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.