Pirlo: Bánom, hogy a Realban és a Barcában nem játszhattam

Pedig 2010-ben közel került ahhoz, hogy szerződtessék a királyiak.
Budai László 2016. november 18., péntek 7:33
Pedig 2010-ben közel került ahhoz, hogy szerződtessék a királyiak.
Szerző: Budai László 2016. november 18., péntek 7:33

 

Őszinte vallomást tett a kétszeres BL-győztes és világbajnok Andrea Pirlo. A jelenleg a New York City FC-t erősítő játékos elárulta, mit sajnál karrierjével kapcsolatban.

- Bánom, hogy a Real Madridban és a Barcelonában sem játszhattam. Arra lett volna esély, hogy a Realhoz csatlakozzak még 2010-ben, sokan erre is buzdítottak, de élő szerződésem volt a Milannal, és egyszerűen nem tudtam eligazolni. A Milannal azonban mindent megnyertem, 10 évet is ott töltöttem, és arra is büszke vagyok, hogy mindhárom nagy olasz egyesületben futballozhattam.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz