Pazar kezdés: Szoboszlai góllal, gólpasszokkal debütált a kiütéses meccsen a felnőtteknél

A magyar játékos is fontos szereplője volt a Salzburg 13-1-es győzelmének. Egy félidő alatt is tudott bizonyítani.
Budai László 2018. január 13., szombat 8:29
A magyar játékos is fontos szereplője volt a Salzburg 13-1-es győzelmének. Egy félidő alatt is tudott bizonyítani.
Szerző: Budai László 2018. január 13., szombat 8:29

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az élvonalbeli Red Bull Salzburg, amely az osztrák harmadosztály ötödik helyén álló SV Wals-Grünau ellen lépett pályára. A szünetben becserélték a klub fiatal magyarját, Szoboszlai Dominikot, aki jó játékkal mutatkozott be a felnőtteknél.

Szoboszlai két gólpasszt adott, majd a 89. percben maga is gólt szerzett, csapata kiütéses, 13-1-es győzelmet aratott. A Salzburg január 14-én spanyolországi edzőtáborba utazik, és könnyen lehet, hogy a 17 éves labdarúgó is utazhat a felnőttekkel.

Szoboszlai ősszel remekül teljesített a Salzburg fiókcsapatában, a második vonalban szereplő Lieferingben: 19 mérkőzésen hét gólt szerzett, ezzel a csapat házigólkirálya volt. Ezek után most télen a "nagycsapattal" kezdhette el a munkát.

A Salzburg egyébként második a bajnokságban egy ponttal lemaradva a Sturm Graz mögött, a kupában is áll, ott a negyeddöntő következik majd, és az Európa Liga kieséses szakaszában is érdekelt, így bő keretre lesz szüksége a tavasszal.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz