Az újonc Parma a kizárást elkerülte, ám nehéz helyzetből kell kezdenie az olasz labdarúgó-bajnokság 2018–2019-es szezonját, mivel vesztegetési kísérlet miatt öt pontot levonnak tőle.

A klubot egyik játékosa, Emanuele Calaio sodorta veszélybe.

A csatár a másodosztály májusi zárófordulója előtt, melyben második helyen álló csapata korábbi együttesével, a Speziával csapott össze, több üzenetet küldött két korábbi csapattársának, arra biztatva őket, hogy „ne legyenek ünneprontók”, s ne erőltessék meg túlságosan magukat.

A pármaiaknak győzniük kellett a Spezia otthonában, hogy legyen esélyük rájátszás nélkül feljutni az élvonalba, végül 2-0-ra nyertek és a tabella második helyén zártak.

Az olasz ügyészség szerint ez megvesztegetési kísérlet volt, amiért a csapat kizárását kérte az élvonalból, alternatív megoldásként pedig hatpontos levonást javasolt és Calaio négy évre szóló eltiltását javasolta.

Eduardo Chiacchio, a klub jogi képviselője a múlt héten érthetetlennek nevezte a javasolt büntetést, és kijelentette, hogy a Parma nem tudja ellenőrizni játékosai telefonos üzeneteit.

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) illetékes testülete hétfőn döntött az ügyben, s úgy foglalt állást, hogy Calaio valóban vesztegetési kísérletet követett el, ám a Parmát nem zárta ki, hanem öt pont levonással sújtotta. A játékost két évre eltiltotta, emellett 20 ezer euró büntetés megfizetésére kötelezte.

A pármai klub a döntés kihirdetését követően jelezte, hogy fellebbez.

A kétszeres UEFA-kupa-, KEK- és háromszoros Olasz Kupa-győztes klub 2015-ben csődbe ment, de SSD Parma Calcio néven újjáalakult, elindult a negyedosztályban, és mivel azóta minden idény végén feljutást érő helyen végzett, ősztől ismét a Serie A-ban szerepelhet.