Serie A: "Baloghra izom kell, Sallaié a jövő"

A két magyarra komolyan építenének Palermóban, bátorságukban is bíznak.
Dudás Gábor 2017. március 2., csütörtök 9:44
A két magyarra komolyan építenének Palermóban, bátorságukban is bíznak.
Szerző: Dudás Gábor 2017. március 2., csütörtök 9:44

A nehéz helyzetben lévő és a kiesés ellen küzdő Palermo gárdájánál egyre nagyobb szerep jut a két fiatal magyar támadónak, Balogh Norbertnek és Sallai Rolandnak. Előbbi 11, utóbbi 10 Serie A-találkozón játszott már az idényben (gólt még nem szereztek a bajnokságban), és Gianni Di Marzio, a távozóban lévő klubelnök, Maurizio Zamparini korábbi tanácsadója szerint a jövőben is sokat láthatjuk majd a kezdőcsapatban a 21 és 19 éves légióst.

 

Az ezúttal szakértőként, a Giornale di Siciliában megszólaló Di Marzio Balogh kapcsán kitért arra is, hogy hogyan lehetne eredményesebb a jövőben az utánpótlás-válogatott támadó.

- Baloghnak meg kell erősödnie és akkor a gólok is jönni fognak majd. Nekem ez az első jótanács, ami az eszembe jut. Emellett nyilván mentálisan is erősödnie kell még, de ha pakolnak némi izmot a lábaira, picit atletikusabb lesz, nagy játékos válhat belőle.

A tavaly nyáron kölcsönben, a Puskás Akadémiától érkezett Sallaival 1 éves szerződése ellenére is hosszú távon számolna az ex-tanácsadó:

- Sallai játékában hatalmas potenciál van. Technikás, gyors és kreatív játékmester. Ő és Simone Lo Faso (olasz U-válogatott támadó - a szerk.) a legnagyobb ígéret a csapatban, utóbbi talán picit előrébb jár fejben. Ők jelentik a Palermo jövőjét, sok játéklehetőséget adnék nekik. Ebben a helyzetben a fiatalok bátorsága sok segítséget jelenthet – tette hozzá.

TABELLA: A Serie A állása itt - kattints!

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Tovább az összes átigazoláshoz