Nagy lehetőség előtt a 17 éves magyar kapus a Serie A-s csapatnál

A Torino elleni bajnoki után, a Verona ellen is helyet kapott a kispadon Hutvágner Gergely, a Sampdoria mindössze 17 éves magyar kapusa.
Privacsek András 2017. szeptember 23., szombat 12:54
A Torino elleni bajnoki után, a Verona ellen is helyet kapott a kispadon Hutvágner Gergely, a Sampdoria mindössze 17 éves magyar kapusa.
Szerző: Privacsek András 2017. szeptember 23., szombat 12:54

- Előző héten - hétfő kivételével minden nap a felnőtt csapatban edzettem. A csütörtöki edzés közben kérdezte meg a kapusedzőm, hogy örülnék-e neki, ha elvinne engem harmadik számú kapusnak a Torino ellen. Értelemszerűen azt válaszoltam, hogy nagyon is örülnék neki, sőt! Tavaly már egy alkalommal volt lehetőségem a padon ülni a Napoli ellen, így a vasárnapi volt a második padozásom a Serie A-ban. Hogy mivel vívtam ki mindezt? Ezt csakis az edzőim tudják, akik velem dolgoznak minden nap. Egy biztos: teszem a dolgom edzés előtt, közben és után, ahogyan eddig is, hiszen folyamatosan fejlődni szeretnék. Ugyanazt folytatom, amit már elkezdtem, nem tervezek semmin sem változtatni, s egyelőre úgy tűnik, hogy ez bevált - mondta a kapus a vkla.hu-nak.

Átigazolások
Légiósok
Szabó Levente
Görögországból, Lengyelországból és az NB I-ből is érdeklődnek a német másodosztályban szereplő Eintracht Braunschweig 26 éves magyar csatára, Szabó Levente iránt. (nso.hu)
Arad
Tordai érkezett
Új kapus leigazolását jelentette be csütörtök délután az UTA: Tordai Árpád egy évre szóló, adott esetben meghosszabbítható megállapodást kötött az élvonalbeli aradi futballcsapattal.
Ferencváros
Rekordajánlat a csatárért?
Csak egy játékosért fizettek annyit az NB I-ben, mint amennyit az FTC-nek a hírek szerint a horvát Franko Kovacevic megérhet.
Tovább az összes átigazoláshoz