Kirúgás helyett nagyon megdicsérték az Inter edzőjét

Teljes támogatásáról biztosította Frank de Boert az olasz futballklub vezérkara.
Mokány Lajos 2016. október 30., vasárnap 7:30
Teljes támogatásáról biztosította Frank de Boert az olasz futballklub vezérkara.
Szerző: Mokány Lajos 2016. október 30., vasárnap 7:30

 

A milánói klub vezetése azzal együtt kiállt a tréner mellett, hogy a nagy múltú csapat ebben a szezonban eddig gyengén teljesít: a bajnokságban tízből csak négy mérkőzést tudott megnyerni, az Európa Ligában pedig háromból két meccsét is elveszítette. A Serie A-ban az Inter csupán a 10., a forduló előtt tíz ponttal volt lemaradva a listavezető és címvédő Juventustól, így sokan azt várták, menesztik majd.

- Nagyon elégedettek vagyunk Frank de Boerral, és száz százalékban mögötte állunk - jelentette ki az Internazionale részvényeseinek pénteki találkozója után Michael Bolingbroke, a klub ügyvezető igazgatója.

De Boert augusztusban, a bajnoki idény előtt kevesebb mint két héttel nevezték ki a vezetőedzői posztra Roberto Mancini helyére. A 46 éves holland szakembert hazájában májusban menesztették az Ajax Amsterdamtól, miután az együttes a szezon utolsó fordulójában elbukta a bajnoki címért folytatott küzdelmet - írja az MTI.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz