Két magyar is bekerült a Serie A legnagyobb ígéretei közé

Nagy Ádám és Sallai Roland is a tehetségek között.
admin 2016. augusztus 30., kedd 19:47
Nagy Ádám és Sallai Roland is a tehetségek között.
Szerző: admin 2016. augusztus 30., kedd 19:47

 

Két forduló telt el eddig az olasz bajnokságból, amelyet követően immáron körvonalazódnak az idei erőviszonyok. Ennek kapcsán az olasz Sky Sports megnézte, hogy kik lehetnek a Serie A 2016/2017-es szezonjának a legnagyobb, 1995 után született felfedezettjei, az összeállításban pedig két magyar labdarúgó is helyet kapott.

Nagy Ádámmal kapcsolatban kiemelik, hogy szerepelt a nyári Európa-bajnokságon, amelyen már megmutatta tehetségét. A Fradi korábbi fiataljával kapcsolatban amondóak, miután landolt a Bolognánál, azonnal alkalmazkodott és felvette az olasz futball ritmusát. Roberto Donadoni ebből kifolyólag a szerző szerint egyáltalán nem fogja megbánni, hogy elengedte Amadou Diawarát a Napoli csapatához.

Az oldal szerint a Puskás Akadémiától érkező Sallai Roland számára egy új kaland lesz az olasz bajnokság. A még rendkívül fiatal labdarúgóval kapcsolatban úgy látják, hogy még rengeteget kell fejlődnie, de az alapjai - például a sebessége és a támadásban mutatott jellemzői - megvannak hozzá.

A Serie A potenciális tehetségei:

Lucas Torreira (Sampdoria)
Josip Posavec (Palermo)
Luca Lezzerini (Fiorentina)
Stefano Sensi (Sassuolo)
Oliver Ntcham (Genoa)
NAGY ÁDÁM (Bologna)
Bryan Cristante (Pescara)
Rey Manaj (Pescara)
Cristiano Lombardi (Lazio)
Nicoló Barella (Cagliari)
SALLAI ROLAND (Palermo)
Lucas Boyé (Torino)
Andrea Petagna (Atalanta)
Stipe Perica (Udinese)
Seko Fofana (Udinese)
Federico Dimarco (Empoli)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz