Gattuso feláldozza magát és visszatér az AC Milanhoz

Gennaro Gattuso visszatér az AC Milanhoz, az olasz klub egykori labdarúgója júliustól a juniorok edzője lesz.
Mokány Lajos 2017. május 26., péntek 5:33
Gennaro Gattuso visszatér az AC Milanhoz, az olasz klub egykori labdarúgója júliustól a juniorok edzője lesz.
Szerző: Mokány Lajos 2017. május 26., péntek 5:33

"Hazatérek. Ezt nem tettem volna meg senki másért, csak az AC Milanért" - nyilatkozta a 39 éves Gattuso, hozzátéve, hogy a döntését a szívére hallgatva hozta meg, és nagyon várja a munkába állása pillanatát.

A világbajok Gennaro Gattuso 1999 és 2012 között volt az AC Milan játékosa, a középpályás két bajnoki címet nyert a csapattal, és a Bajnokok Ligájában is kétszer győzött.

Vezetőedzőként korábban az FC Siont, a Palermót és az OFI Krétát, legutóbb pedig a másodosztályú Pisa csapatát irányította. Utánpótlásedzői feladatáról elmondta, nem tekinti visszalépésnek, és bízik benne, hogy elősegítheti a fiatalok fejlődését.

"A juniorok edzője leszek, de szoros kapcsolatban állok majd az első csapattal, hiszen a két együttesnek ugyanabban a stílusban és felfogásban kell játszania. Meghallgatom Vincenzo Montella tanácsait, hiszen remek edzőnek tartom" – tette hozzá. (MTI)

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz