Eldőlt: Kínai tulajdonosa lesz az Internek

Az olasz Internazionale június végéig kínai többségi tulajdonba kerül, miután a jelenlegi elnök Eric Thohir szinte mindenben megállapodott már egy óriásvállalattal.
Szerkesztő 2016. június 2., csütörtök 9:08
Az olasz Internazionale június végéig kínai többségi tulajdonba kerül, miután a jelenlegi elnök Eric Thohir szinte mindenben megállapodott már egy óriásvállalattal.
Szerző: Szerkesztő 2016. június 2., csütörtök 9:08

Az indonéz Thohir tavaly ősszel adott megbízást egy kereskedelmi banknak, hogy keressen olyan céget, mely hajlandó kisebbségi vagy akár többségi tulajdonrészt vásárolni a milánói klubból.

A folyamat hónapok óta zajlik, s már a korai szakaszától a Suning nevű vállalat volt a legesélyesebb jelölt, melynek képviselői egy hónapja jártak Milánóban tárgyalni.

Olasz lapértesülések szerint a megállapodás már szinte megszületett, s a felek hamarosan minden részletet tisztáznak. Az adásvétel legkésőbb június végéig lezajlik.

A várható új felállás szerint a klub 70 százalékának lesz birtokosa a Suning, míg Thohir tulajdonában 30 százalék marad.

Egyúttal a korábbi elnök-tulajdonosnak, Massimo Morattinak, akivel öt bajnokságot és egyszer Bajnokok Ligáját nyert az Inter, nem marad tulajdonrésze a csapatban.

A nankingi Suning cégnek hazájában van egy élvonalbeli együttese, a Jiansu Suning.

Az Internazionale a negyedik helyen végzett a Serie A legutóbbi szezonjában, így a következő kiírásban a nemzetközi színtéren az Európa-ligában szerepelhet majd. (MTI)

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz