Csúszik a Milan eladása, nem fizettek a kínaiak

Március végére halasztották az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan eladását.
Budai László 2017. március 4., szombat 6:00
Március végére halasztották az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan eladását.
Szerző: Budai László 2017. március 4., szombat 6:00

A jelenlegi tulajdonos Silvio Berlusconi cége, a Fininvest, és az új tulajdonosjelölt, a kínai Sino-Europe Sports eredetileg tavaly decemberre tűzte ki a váltást, ám akkor a kínai cég kérésére három hónappal elhalasztották a klub eladását. Pénteken lejárt ennek a határideje, de újabb időpontot jelöltek ki, a milánói klub bejelentése szerint március 31-ét.

„A szerződés feltételei nem teljesültek, így a lezárás a tervekkel ellentétben ma nem történhet meg” – jelentette be pénteken Adriano Galliani, a Milan alelnöke.

A megállapodás értelmében a Sino-Europe Sports összesen 740 millió eurót (229.3 milliárd forintot) fizet, ebből 200 millió euró (62 milliárd forint) előleget már átutalt. Berlusconi, aki 31 évvel ezelőtt vásárolta meg az AC Milant, jelenleg a klub részvényeinek több mint 99 százalékát birtokolja.
(mti)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz