A Roma vezetője szerint a Liverpool elleni BL-elődöntő visszavágóján két jogos büntetőt nem ítélt meg számukra a játékvezető.

– Az első mérkőzésen lesgólt kaptunk, a visszavágón két tizenegyest nem adtak meg nekünk, melyek közül az egyik piros lapot érdemlő szabálytalanság volt – idézi Monchit a juventushungary.hu. – Ideje megszólalnunk az olasz futball érdekében és nemcsak a Romáról van szó, hanem a Juventusról is, hisz ők is hasonlóan bűnhődtek a Real Madrid ellen. Az olasz labdarúgásért fel kell emelni a szavunkat, mert ami ma este láttunk az sokkoló volt. Játszanak a rajongók szívével.

Az Anfield Roadon a Liverpool harmadik gólját les előzte meg, a visszavágón volt két tizenegyes, amit nem kaptunk meg. Spanyol ember vagyok, egy éve érkeztem Romába, de úgy gondolom eljött az idő, hogy felemeljük a hangunkat az olasz futball érdekében, mert ami most folyik az nem normális.

Egyszerűen nem értem, hogy miért nem használják a videobírót a világ legfontosabb klubversenyében. Nemcsak az anyagi kár, hanem a szenvedély és a kemény munka is csorbát szenved. Az öltözőben a srácok nagyon dühösek voltak, mert a második félidőben 100 százalékot nyújtottak és kiválóan játszottak. Egyértelmű, hogy a videóbírót a Bajnokok Ligájában is be kell vezetni. Igaz az, amin a rajongók viccelődnek, hogy amennyiben a videóbírót alkalmazták volna, akkor most Bayern München – Roma döntő lenne, és valóban ez az igazság.