Ő lesz a románok új szövetségi kapitánya - hivatalos

Vasárnap kinevezték Christoph Daum utódját. A játékos-pályafutása egyelőre jóval veretesebb az edzői karrierjénél.
Dudás Gábor 2017. szeptember 18., hétfő 6:57
Vasárnap kinevezték Christoph Daum utódját. A játékos-pályafutása egyelőre jóval veretesebb az edzői karrierjénél.
Szerző: Dudás Gábor 2017. szeptember 18., hétfő 6:57

A román szövetség (FRF) honlapjának vasárnapi beszámolója szerint az új edző megegyezett Razvan Burleanu elnökkel, de személyét és szerződése részleteit a végrehajtó bizottságnak még jóvá kell hagynia.

A 41 éves Cosmin Contra védekező középpályásként, illetve hátvédként 73 mérkőzésen szerepelt a román válogatottban, és hét gólt szerzett. Volt a spanyol Alavés, az Atlético Madrid és a Getafe, illetve az olasz AC Milan és az angol West Bromwich Albion játékosa is. Edzőként 2010 óta tevékenykedik, hazáján kívül dolgozott már Spanyolországban és Kínában is.

Az FRF hétfőn döntött a tavaly nyáron kinevezett szövetségi kapitány, a német Christoph Daum menesztéséről, mert a csapat gyengén szerepel a jövő évi oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában: eddig két győzelem és három döntetlen mellett háromszor veszített, így már nincs esélye a vb-részvétel kiharcolására. (MTI)

Átigazolások
ETO FC
NB II-ben a tehetség
A kooperációs együttműködés értelmében a mostani NB I-es szezonban bemutatkozó ETO-középpályás, Tollár Imre is az NB II-es Szentlőrincnél fejlődhet tovább. (eto.hu)
Légiósok
Megvan Szánthó új csapata
Mint ismert, a nyáron távozott a Vasastól Szánthó Regő, akivel kapcsolatban csütörtök este végre eldőlt, hol folytatja pályafutását: a szlovák élvonalban szereplő MSK Zilina jelentette be.
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Tovább az összes átigazoláshoz