Újabb magyar edző kapott kispadot Németországban

Méghozzá a Bundesliga 2-ben.
Dudás Gábor 2016. november 21., hétfő 14:44
Méghozzá a Bundesliga 2-ben.
Szerző: Dudás Gábor 2016. november 21., hétfő 14:44

 

Míg a német élvonalban Dárdai Pálért, a Hertha vezetőedzőjéért és Petry Zsolt kapusedzőért, illetve az RB Leipzignél Lőw Zsolt másodedzőért is szoríthatunk, a másodosztályban eddig nem dolgozott magyar szakember. Eddig.

A Greuther Fürth együttese – itt véd Megyeri Balázs is – ugyanis hétfőn bejelentette, hogy az eddig a tartalékokkal, illetve az U19-es csapattal dolgozó Radoki János lett a vezetőedző, Stefan Ruthenbeck menesztését követően. Az egykori remek védő - aki magyar válogatott kerettag is volt 2000-ben – évtizedek óta Németországban él és dolgozik, korábban pedig az Augsburg, az Ulm és a Fürth játékosa is volt többek között.

Edzőként elsősorban a fiatalokkal dolgozott, a harmadosztályú Heidenheimnél pedig erőnléti tréner is volt. 2013 óta munkálkodott a Bundesliga 2-ben a 13. helyen álló Greuther Fürth utánpótlásában.

Radoki János az utóbbi években remek munkát végzett az U19-es együttessel, bízunk benne és a télig biztosan ő lesz majd az edző – mondta a 44 éves Radoki kinevezése kapcsán Halmut Hack klubelnök.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz