Szalai azonnal a legjobbak közé került a Bundesligában - ő az egyedüli csatár

A Bundesliga honlapja szerint a magyar csatár nagy nyomás alatt játszott, de ismét bebizonyította, milyen fontos játékos.
Budai László 2017. augusztus 21., hétfő 20:36
A Bundesliga honlapja szerint a magyar csatár nagy nyomás alatt játszott, de ismét bebizonyította, milyen fontos játékos.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 21., hétfő 20:36

A Bundesliga hivatalos honlapja már az első fordulóban beválasztotta álomcsapatába Szalai Ádámot. A Hoffenheim magyar támadója gólpasszal járult hozzá, hogy csapata a hajrában kiharcolja a három pontot a Werder Bremen ellen (1-0).

A német oldal kiemeli, hogy Szalainak nagy nyomás alatt kellett játszania, hiszen érkezett az együtteshez egy új támadó, Serge Gnabry, míg Mark Uth remek formában futballozott mostanában. A magyar válogatott csatár azonban ismét bizonyította, hogy milyen fontos szerepe van Julian Nagelsmann csapatában.

Azt is megemlítik, hogy Szalai kezdeményezte a legtöbb párharcot a pályán (31), a gólnál pedig kulcsfontosságú passzt adott.

A Bundesliga álomcsapatában - amelybe egyébként Dárdai Pál két gólt szerző új igazolása, Mathew Leckie is bekerült - Szalai Ádám az egyetlen csatár.

A német élvonal 1. fordulójának válogatottja (zárójelben a pontszámok)

Átigazolások
Légiósok
Reagált Orbán édesapja
Willi Orbán lipcsei jövője a téma a német sportsajtóban, azonban az édesapja nem aggódik fia sorsa miatt.
Légiósok
Szoboszlai jövője
A legégetőbb Ryan Gravenberch és Szoboszlai Dominik együttes megtartása a Liverpoolnak, mivel előbbi már sikerült, ezért most a magyar jövőjét szeretnék a lehető leghamarabb bebiztosítani.
Fradi
Tóth Alex-transzfer
A Galatasaray és a Benfica is több pénzt ajánlott, de az FTC és Tóth Alex is a szakmai szempontokat tette az első helyre, ezért igazolt végülis a fiatal középpályás a Bournemouth-hoz. (M4 Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz