Sallai: "Az új igazolások csak epizódszerepet kapnak, erre nem volt szükségem"

A Freiburg interjút készített a csapat 21 éves magyar válogatott támadójával. Sallai Roland a német nyelv tanulásáról, a beilleszkedéséről és a csapatban betöltött jelenlegi szerepéről nyilatkozott.
Csakfoci Admin 2018. október 27., szombat 9:24
A Freiburg interjút készített a csapat 21 éves magyar válogatott támadójával. Sallai Roland a német nyelv tanulásáról, a beilleszkedéséről és a csapatban betöltött jelenlegi szerepéről nyilatkozott.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 27., szombat 9:24

Mint ismeretes, Sallai Roland a nyáron a német élvonalban szereplő Freiburghoz igazolt. A csapatnál egyelőre még angolul kommunikál a többiekkel, azonban Christian Streich vezetőedző megdicsérte a 21 éves támadót: első meccsén gólt rúgott, amivel hamar alapemberré vált, valamint jó úton halad a pályán és azonkívül is.

Az 53 éves szakember hozzátette, Sallai rövid idő alatt néhány dolgot megért németül, jelenleg is hetente kétszer jár németórára.

Teljesen profi, nagyon éhes a sikerre, tudja, hogyha megtanulja a nyelvet, megnyílnak előtte a lehetőségek – árulta el Christian Streich, majd a klubhonlap rátért a fiatal játékos nyári váltásának körülményeire, aki úgy érzi, jó döntést hozott, amikor az APOEL-től a Freiburghoz igazolt a nyáron.

Őszintén szólva, nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy érdeklődik irántam a Freiburg. Mindig is az volt az álmom, hogy egyszer a Bundesligában játsszak, és nagyon boldog vagyok, hogy ez sikerült – mondta Sallai.

A korábban a Puskás Akadémiában nevelkedő játékos hozzátette, már az első pillanattól kezdve mindenki barátságos volt vele és segítettek neki a beilleszkedésben. Sallai a 4. fordulóban, a Wolfsburg elleni bajnokin bemutatkozhatott, és gólt is szerzett, azóta kirobbanthatatlan a kezdőből.

Ez nem volt, és most sem magától értetődő.

Gyakran előfordul, hogy az új igazolások az elején csak epizódszerepet kapnak a csapatukban, nekem erre nem volt szükségem. Kicsit engem is meglepett, hogy az első meccsemen gólt tudtam rúgni.

Remélem, továbbra is segíthetek a csapatnak és további jó eredményeket érünk el együtt.

A klubhonlap szóba hozta a német nyelvet, amire Sallai elmondta, csak az alapok mennek neki, de mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb elsajátítsa a nyelvet, mi több a városban is volt már ideje körülnézni.

A barátnőmmel, Bettinával többször voltunk már a belvárosban. Rövid időn belül szeretnénk kirándulni menni, például a Fekete-erdőbe. Az elmúlt időszakban többnyire azzal foglalkoztunk, hogy berendezzük a lakásunkat.

Olvastad már?
Bravúr a Bundesligában: Sallaiék legyőzték a második helyezettet - videó
Sallai Roland csereként lépett pályára a Freiburgban, amely meglepetésgyőzelemmel kezdte a Bundesliga hétvégi fordulóját: három gólt lőve győzték le a Borussia Mönchengladbach együttesét.
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
17 éves tehetség a kiszemelt
A ZTE a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás 9 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett az NB II-ben. (Nemzeti Sport)
Újpest
Szerződésbontás
Az Újpest a keddi napon szerződést bontott a román támadóval, George Ganeával, aki 37 mérkőzés és 4 gólpassz után távozik - jelentette be a klub.
Ferencváros / ETO
Vitális a Fradi kiszemeltje
Információink szerint a Ferencváros konkrét érdeklődést mutat Vitális Milán iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz