Minden pénzt megért a Bundesliga-csapatnak a Fradi tehetsége

A nyáron igazolt fiatal támadó máris beválni látszik Hamburgban, 8 gólnál jár csapatában.
Budai László 2017. október 6., péntek 17:53
A nyáron igazolt fiatal támadó máris beválni látszik Hamburgban, 8 gólnál jár csapatában.
Szerző: Budai László 2017. október 6., péntek 17:53

Mint arról korábban beszámoltunk, a nyáron tette át a székhelyét Hamburgba a Ferencvárosnál pallérozódott 16 éves, utánpótlás-válogatott csatár, Beke Péter. A Bild közölte aztán augusztus végén, hogy a Bundesliga-csapat Bekéért 115 ezer euró (hozzávetőlegesen 35 millió forint) nevelési költséget fizetett a zöld-fehéreknek.

Mostanra úgy tűnik, ezt az összeget máris bőven megszolgálta és megérte a tehetséges játékos, a Hamburger Abendblatt cikke szerint rendkívül elégedettek vele az U17-es csapatnál, amelyben már összesen 8 gólnál jár (köztük 4 bajnoki találatnál). Ezzel házi gólkirálynak számít, és a lap szerint jó úton jár akár a nagycsapat felé is a nyelvproblémái ellenére jól beilleszkedő labdarúgó.

A HSV U17-es (Junior A) együttese egyébként a negyedik helyen áll – veretlenül – a csoportjában, de egy meccsel kevesebbet játszott, mint két előtte álló riválisa, a Werder és a Wolfsburg, a vesztett pontok tekintetében csak az éllovas Hertha előzi meg.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz