"Még a vereségek után is beszél a szurkolókkal, de ő dönt" - Dárdai dicsérete Németországban

Rendkívül kommunikatívnak jellemzi a Hertha BSC magyar vezetőedzőjét, Dárdai Pált a Bild című német napilap, amely beszámol arról, milyen sokan segítik a korábbi magyar kapitány munkáját.
Csakfoci Admin 2017. december 7., csütörtök 19:34
Rendkívül kommunikatívnak jellemzi a Hertha BSC magyar vezetőedzőjét, Dárdai Pált a Bild című német napilap, amely beszámol arról, milyen sokan segítik a korábbi magyar kapitány munkáját.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. december 7., csütörtök 19:34

Terjedelmes írásban számol be a Bild című német lap arról, milyen sok ember segíti a Herthát irányító Dárdai Pál munkáját. A riportból kiderül, 27-en adnak tanácsokat, segítséget vagy információt a magyar edzőnek, aki nagyon hálás ezért. Dárdai hozzátette, jelentős a változás, hiszen korábban szinte egyedül volt, míg most már egy csapat dolgozik mögötte.

Dárdait arról is faggatták, hogy tud kommunikálni a játékosaival mérkőzés közben, illetve hogy tudja befolyásolni a teljesítményüket.

"Ez stadiontól is függ, hiszen ahol olyan nagy a hangerő, mint a Dortmund arénájában, szinte lehetetlen beszélni a játékosokkal. Ilyen esetben kihívom az illetőt az oldalvonalhoz, és ott emlékeztetem a megbeszéltekre. A félidőben természetesen kielemezzük az első játékrészt, a végén pedig beszédet tartok. Gólt szerezni viszont sajnos nem tudok."

A cikk zárásaként Dárdai Pált jellemzi a Bild:

Nagyon hálás minden tanácsért, állandóan egyeztet azokkal, akik tanácsokkal szolgálnak neki, vagy a klubot segíteni akarják. Nagyon kommunikatív, még a vereségek után is beszél a szurkolókkal, és válaszol a felmerülő kérdésekre. De ő dönt, övé az utolsó szó.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz