A Bayern sztárja hosszú kihagyás után újra edzhet

Franck Ribéry a hétvégén még nem játszhat, ott lehet viszont a pályán Juan Bernat, aki szintén sérüléséből lábadozik.
Budai László 2017. november 15., szerda 16:19
Franck Ribéry a hétvégén még nem játszhat, ott lehet viszont a pályán Juan Bernat, aki szintén sérüléséből lábadozik.
Szerző: Budai László 2017. november 15., szerda 16:19

Hathetes kihagyás után edzett ismét a Bayern München labdarúgócsapatával Franck Ribéry, de a szombati bajnokin még aligha kap szerepet.

A hírről a klub honlapja számolt be, a 34 éves francia szélső visszatérésével kapcsolatban hozzátették: „az Augsburg elleni bajnoki még egy kicsit korai lenne”. A listavezető bajorok szombaton fogadják a tabellán tizedik helyen álló riválist.

Ribéry október elsején, a Hertha elleni bajnoki összecsapáson sérült meg, a bal térdszalagjával adódtak problémái.

Bevethető állapotban van viszont Juan Bernat, aki még július végén, az AC Milan elleni felkészülési találkozón szenvedett bokasérülést. A védő műtétjét követően két hónapos kihagyásra számíthatott, de azóta sem lépett pályára.

„Talán a következő mérkőzésen már játszhatok” – nyilatkozta a klub honlapjának a 24 éves futballista. Hangsúlyozta: jól van, bár némi fájdalmat azért még mindig érez.

„Három és fél hónapos sérülés után ez normális, olyan kilencven százalékos állapotban vagyok” – árulta el a spanyol játékos.
(mti)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz