Ausztrál, német, portugál, holland, brazil és észak-amerikai labdarúgó-mérkőzéseken tesztelik a videóbírót a következő idényben.

A nemzetközi szövetség (FIFA) csütörtöki bejelentése szerint a kísérletekre az ausztrál élvonalban, a német Bundesligában, a portugál első osztályban és a kupában, illetve az észak-amerikai profiligában (MLS) kerül sor. A brazilok és a hollandok még nem határozták meg, melyik sorozatokban biztosítanak lehetőséget az eszköz használatára.

A sportág szabályalkotó testületének (IFAB) közleményéből kiderül, hogy a Japánban sorra kerülő decemberi klubvilágbajnokságon is tesztelik a videóbírót.

Az IFAB március elején adott zöld utat a videóbírónak, hogy segítse a játékvezetők döntését. A nemzetközi szervezet kétéves tesztidőszakot szavazott meg a technológia igénybevételére, amelyet négy esetben hívhatnak majd segítségül a bírók: gólok, kiállítások és büntetők megítélésekor, illetve a szabálytalanságot elkövető játékos azonosításánál. A visszanézést a játékvezető, vagy a mérkőzést felügyelő és a videótechnológiát kezelő bizottság kezdeményezheti.

A próbaidőszak elején még nem fogják megállítani a játékot egy-egy vitatott szituációnál, vagyis az eszköz használata nem lesz hatással a mérkőzés menetére.

Gianni Infantino FIFA-elnök reményét fejezte ki, hogy a 2018-as oroszországi világbajnokságon már éles helyzetekben is használhatják a segédeszközt. (MTI)

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Utazz meccsekre!

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat