MLS

Légiósok: "A WC-re sem tudok a védőm nélkül menni" – Sallói még maradna az MLS-ben

A Sporting Kansas City legeredményesebb játékosa, Sallói Dániel elmondta, miben fejlődött a legtöbbet az utóbbi időben, beszélt Németh Krisztiánról, illetve a saját jövőjéről is.
Csakfoci Admin 2018. november 20., kedd 16:14
A Sporting Kansas City legeredményesebb játékosa, Sallói Dániel elmondta, miben fejlődött a legtöbbet az utóbbi időben, beszélt Németh Krisztiánról, illetve a saját jövőjéről is.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. november 20., kedd 16:14

A DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendége volt Sallói Dániel, aki elárulta csapata célját: 2013 után ismét a magasba emelnék az MLS-trófeát.

– Minden évben úgy megyünk neki a bajnokságnak, hogy bajnokok szeretnénk lenni, és a kupán is úgy indulunk el, hogy szeretnénk megnyerni, mint ahogy azt tavaly sikerült is. Tavaly már egy nagyon jó alakja volt a csapatnak, elkezdtünk nagyon szép focit játszani. Rengeteget birtokoltuk a labdát, jól védekeztünk, támadásban nem állt össze annyira a csapatunk. Idén nagyon jó játékosokat igazoltunk nagyon jó bajnokságokból, szerintem ez nagyon sokat segített abban, hogy a rájátszásban sikeresek legyünk. Most már csak egy célunk van, hogy a nagydöntőbe jussunk, és azt meg is nyerjük.

A tetszetős játék számokban is megmutatkozik: a legutolsó mérkőzésen például a Real Salt Lake csapatát verték 4-2-re.

A Kansas történetében idén rúgtuk a legtöbb gólt. Egy oda-visszavágós meccsen - amikor már nincsenek gyenge csapatok - gólokkal tudunk nyerni. Bármikor, bármelyik meccsen bennünk van a gól, és ez nagyon fontos.

A magyar játékos 22 esztendősen lett alapember csapatában, korábban a Kansas akadémiáján, az amerikai másodosztályban, a Gyirmótban és Újpesten is megfordult.

– Nagyon örülök, hogy alapember lettem a Kansasnél, erre vágytam, amióta csak az akadémiára igazoltam. Kacskaringós úton jutottam el ide, kellett játszanom a második csapatban, ültem a kispadon, hazamentem kölcsönbe. Nagyon nehéz volt látni azokban az időszakokban, hogy mikor fog ez eljönni. Örülök neki, hogy most már így van, és amíg az edzők ennyire bíznak bennem, addig gólokkal fogom meghálálni.

Sallói elárulta, hogy miben mutatta a legnagyobb fejlődést csapatba kerülése óta.

Még fiatal vagyok, bármelyik meccs segít nekem. Minden mérkőzéssel csak jobb leszek. Most már sokkal jobb döntéseket hozok a pályán, többször érek a labdába, többször tudok helyzeteket kialakítani. Gólra törően játszom, akár nálam van a labda, akár nincs. Emellett az önbizalom is fontos: ha ennyit játszok kezdőként, akkor a következő meccsen is úgy lépek pályára, hogy "na, ma én fogom rúgni a győztes gólt". Ez nagy lökést ad nekem.

Persze a jó forma nemcsak a média, és a szurkolók részéről jár kiemelt figyelemmel, az ellenfelek is jobban készülnek Sallóiból.

– A legutolsó meccsen észrevettem, hogy nagyon figyelnek rám. Készültek belőlem, a jobbhátvédjük szinte végig emberfogással próbált fogni engem. Azért is tudtunk az első félidőben két gólt rúgni, mert nem csatlakozott eléggé a csapathoz, üres területet hagyott közte és a belső védő között. Nehéz nekem, mert a wc-re sem tudok elmenni a védőm nélkül. Attól függetlenül ez még jobb játékossá tesz, mert szűkebb a területem, gyorsabb döntéseket kell hoznom, ezért is nagyszerű, hogy tudok két gólt rúgni egy olyan meccsen, ahol így figyelnek rám.

Csapattársáról, Németh Krisztiánról is szót ejtett.

Későn csatlakozott a csapathoz, és egy kicsit zavaros volt az éve. Amikor a New Englandbe igazolt, olyan játékstílusban játszott a csapat, ami neki nem feküdt, aztán visszatért Kansasbe, ahová visszavágyott. Ez a szezon most ilyen, ezt így kell befejeznie, a következő idényben biztos, hogy sokat fog játszani.

A Sporting Kansas City november 26-án közép-európai idő szerint hajnali fél 2-kor csap össze a Portland Timbersszel az MLS elődöntőjének odavágóján, míg a másik ágon Atlanta-New York Red Bulls meccset rendeznek.

– Ilyenkor már mindenki jó csapat, nem lehet esélyest mondani. Én és a csapattársaim azért jobban örülünk a Portlandnek, mert sokkal jobban fekszik nekünk a Portland játéka, mint a Seattle-é, akiket kiejtettek.

A döntőt szívesebben játszanám New Yorkban, mert Atlantában műfüves pálya van, és hiába vertük meg őket év közben, nehéz meccs lenne. Atlantában lenne 70 ezer néző, ami fantasztikus élmény lenne, de szívesebben mennék New Yorkba fűre, mert az Atlanta erősebb csapat.

Sallói végül a jövőjéről is szót ejtett.

– Nem nagyon szeretek előre gondolkodni. Ez volt az első évem kezdőként, a bajnokság egyik legjobb játékosa tudtam lenni, ha most még itt maradnék pár évet, az nagyon jót tenne a fejlődésemnek.

Olvastad már?
MLS: Sallói hét éves rekordot adott át a múltnak a ligában
A észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City szélsője, Sallói Dániel beírta magát a rekordok könyvébe a Real Salt Lake elleni visszavágón lőtt duplájának köszönhetően.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz