Micsoda dupla! Futács a 91. és a 93. percben lőtt gólt, ezzel nyertek - videó

Négy piros lap is volt a magyar csatár nem mindennapi összecsapásán. Joan Carrillo sikerrel debütált.
Budai László 2016. december 10., szombat 17:25
Négy piros lap is volt a magyar csatár nem mindennapi összecsapásán. Joan Carrillo sikerrel debütált.
Szerző: Budai László 2016. december 10., szombat 17:25

Elképesztő mérkőzést játszott egymással a Cibalia és a Hajduk Split a horvát bajnokságban. A hazaiak a 22. percben szereztek vezetést, és sokáig úgy tűnt, ezzel az egy góllal nyerni is tudnak. Előbb azonban a 76., majd a 89. percben is kiállított egy játékost a játékvezető a Cibaliából.  

Ezt pedig a kezdőként pályára lépő Futács Márkó büntette meg a ráadásban! A magyar csatár előbb a 91., majd a 93. percben talált be, így két perc alatt fordított, és megnyerte csapatának a mérkőzést!

A 96. percben még volt egy-egy kiállítás a két csapatnál, így végül négy piros lappal zárult az összecsapás. Ez volt egyébként a Videoton korábbi vezetőedzőjének, Joan Carrillónak a debütáló találkozója.

A Hajduk ezzel a győzelemmel a harmadik helyen áll. Futács már hétgólos a horvát élvonalban.

Futács első gólját ITT, a másodikat pedig ITT láthatod - kattints!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz