Nikolics Nemanja a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is vezére volt a Legia Varsónak, de a csoportkör alatt nem kapott annyi lehetőséget, mint amennyit várt. A magyar támadó így csalódottan értékeli saját BL-szereplését. Erről, valamint az érte érdeklődő csapatokról és a váltás esélyeiről is beszélt az M4 Sportreggeli műsorában.  

– Pihenés nélkül kezdtem el játszani a selejtezőkben. Két napot kaptam, aztán jöttem is vissza Varsóba. Éreztem, hogy nem voltam friss, és kell a pihenő, de örülök, hogy a góljaim fontosak voltak a BL-selejtezőben. Azt is mondhatjuk, hogy ha nincsenek azok a gólok, akkor nincs BL se. Amikor maradtam, azt gondoltam, nagyobb szerepet kapok a csoportkörben. Nem is tudtam másképp gondolni. Nem tudtam, miért kerülnék ki a kezdőből, de így történt. Ha nem magyarázzák el, akkor most sem fogom tudni, hogy miért kezdtem csak kétszer. Szomorú vagyok és csalódott, de örülök is, mert ez volt az első BL-csoportköröm. Örülök, hogy nyolc év után újra magyar játékos rúgott gólt a BL-ben. Remélem, hogy minél több magyar fog a jövőben gólokat szerezni itt. A szurkolók is megérdemelnék ezt.

A magyar válogatott csatára azt is elárulta, hogy minden bizonnyal távozik a téli átigazolási időszakban.

– Van még másfél éves szerződésem, úgyhogy nem tudom mi lesz, de vannak terveim, eljött az idő a váltásra. Amikor egy játékos elért mindent, akkor keresi az új kihívásokat, én is így vagyok vele. Másfél év után elmondatom, hogy bajnok és kupagyőztes vagyok. Tavaly mindent elértem, én lettem a legjobb játékos, a legjobb csatár és a gólkirályi címet is megszereztem. Azzal, hogy a BL-be jutottunk, tényleg mindent elértem. Beszéltem a klubbal másfél hónappal ezelőtt, elmondtam én is és ők is a terveim. Arra jutottunk, hogy a legjobb döntés, hogy most télen elmenjek.

 

Nikolics Nemanja ezután konkrétan is beszélt a lehetőségeiről.

– A Hull City nyáron annyira konkrét volt, hogy a klubok már megegyeztek. Én is beszéltem a Hullal, de mi nem tudtunk megegyezni. Aztán volt egy kis káosz, mert új tulajdonos lépett be az egyesületbe, és végül nem szerződhettem oda. De amikor már BL-be bejutottunk, nálam is fordult a kocka, nem akartam mindenáron elmenni, úgy voltam vele, ki tudja, hogy valaha játszani fogok-e a BL-ben. Úgy döntöttem, hogy maradok. Most más a helyzet, a Chicagóval is konkrét dolgok történtek. A menedzserem egyeztet velük, napi kapcsolatban vannak, várom a fejleményeket, de még korai, el se kezdődött az átigazolási időszak. A Chicago mindenesetre olyat vázolt fel, ami motivál, hogy odamenjek. Ezzel egy új élet kezdődne, új dolgokat próbálnék ki, és a család szempontjából sem lenne rossz. Pláne a gyerekeknek az iskola miatt. Kínából is voltak megkeresések, onnan még nincs semmi konkrét, de beszélgetések már történtek. Próbálok jó döntést hozni, mint mindig. Szeretném megtalálni saját magam, olyan erős pozíciót kapni, amit a Legiában kaptam. Gólokat akarok szerezni és jó eredményt elérni. Jól átgondolom a döntést, hogy ne hibázzak.