Háromgólos győzelmet aratott a Legia Warszawa a lengyel élvonal szombat esti mérkőzésén. A Nagy Dominikkal felálló fővárosi együttes a forduló előtt a tabellán egy ponttal mögötte álló Korona Kielcét fogadta.

Az 51. perctől már emberelőnyben is játszottak Nagyék, de ekkor már 2-0-ra vezetett a Legia, az első félidőben a magyar válogatott középpályás két gólpasszt is kiosztott: az elsőnél inkább csak róla pattant a labda Cafú elé, aki nem hibázott (1-0), a második találatnál viszont Nagy Dominik sprintje után hozta óriási helyzetbe csapattársát (2-0).

A hajrában a Legia meglőtte a harmadik gólját is, az a támadás légiósunk bedobásából indult (3-0). Nagy Dominik együttese 17 forduló után a második helyen áll az Ekstraklasában, öt ponttal lemaradva a listavezető Lechia Gdansk mögött.

Légiósok: Holman havas pályán adott gólpasszt, a 94. percben vesztett fontos pontokat a DAC – videók