Lecserélni sem lehetett a magyar légióst: "Tiszta vér volt az arcom, de folytatni akartam"

Kecskés Ákos hatalmas tapsot kapott, miután fejsérülése után is visszament a pályára. A játékos a szerencsétlen esetről, állapotáról és lehetséges visszatéréséről is beszélt.
Budai László 2017. augusztus 21., hétfő 14:30
Kecskés Ákos hatalmas tapsot kapott, miután fejsérülése után is visszament a pályára. A játékos a szerencsétlen esetről, állapotáról és lehetséges visszatéréséről is beszélt.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 21., hétfő 14:30

Amint arról beszámoltunk, Kecskés Ákos durva fejsérülést szenvedett a Termalica Lech Poznan elleni lengyel bajnoki mérkőzésén. Bár az eset elsőre is igen komolynak tűnt, az U21-es válogatott csapatkapitánya visszament a pályára, és még fél óráig játszott, de mivel a vérzés nem állt el, így le kellett cserélni őt. Kecskés a csakfoci.hu-nak beszélt a találkozóról, sérüléséről és arról is, mikor térhet vissza a pályára.

- Az egyik támadóval együtt ugrottunk fel, majd szerencsétlenül értünk össze, ekkor történt a baj. Mire leértem a földre, már tiszta vér volt az arcom, utána ápoltak hosszú percekig.

- A kispad közben jól láthatóan már a cserére készült. Hogy maradtál mégis a pályán?

- Az orvos és a gyúró jelezte egyből, hogy cserélni kellene. Közben tettek rám egy turbánt, miután leragasztották a sebet, és amikor mentem le a pályáról, már láttam, hogy egy társam ott áll beállásra készen az oldalvonal mellett.

De egyből jeleztem, hogy szeretném folytatni a játékot, ha elállítják a vérzést. Azért döntöttem így, mert nem volt külön fájdalmam, mindent tisztán láttam, a jelekből sejtettem, hogy nem szenvedtem például agyrázkódást. Kis diskurzus után így visszaengedtek.

- Közel félórát tudtál így is játszani, Te hogy élted meg ezt a pályán?

- Legfőképpen a felesleges fejelést próbáltam elkerülni. Nem mentem fel például az ellenfél kapuja elé a pontrúgásoknál, míg a védekezés közben próbáltam úgy helyezkedni, hogy megoldjam fejelés nélkül, amit lehet, próbáltam például mellel átvenni a labdát, mert tudtam, hogy egy rossz mozdulat miatt azonnal felszakadhat újra a seb. Természetesen akadt, hogy nem lehetett elkerülni azt, hogy fejeljek, és az egyik ilyen szituáció után elkezdett megint vérezni a fejem. Próbáltam törölgetni, de az ellenfél csatára kiszúrta, és egyből szólt a játékvezetőknek, hogy vérzek. A bíró le is küldött, a kispadnál próbálták csillapítani a vérzést, de nem igazán sikerült, ekkor javasolta az orvos, hogy ne folytassam a játékot, hiszen valószínűleg folyamatosan fel fog szakadni a seb, és a sok ápolás miatt állandó emberhátrányban lenne a csapat. Ezek után döntöttek úgy, hogy inkább jöjjön a csere.

Jól eső érzés volt, hogy a szurkolók nagyon megtapsoltak, bátorítottak, ahogy a stáb tagjai és a játékostársak is. Érdekesség, hogy szinte az egész családom, a barátnőm mellett a szüleim, a testvérem is most először szurkolt élőben együtt a helyszínen, ők alaposan megijedtek, de próbáltam mielőbb a tudtukra hozni, hogy nincs nagy baj.

A doki egyből utána összevarrta a sebet az öltözőben, öt öltéssel, hiszen öt centi hosszan repedt fel a fejbőröm.

- Mennyit kell kihagynod?

- Azóta már jeleztem, hogy ha kapok bármiféle védőeszközt, akkor tudok játszani szombaton a Kielce ellen is. Ugyan a varratok még bent lesznek, még hét napig, de ha lesz speciális eszköz rajtam, akkor nem lehet akadálya a játékomnak. Az U-válogatottól egyébként egyből a meccs után hívtak, érdeklődtek az állapotom felől, hiszen nemsokára az U21-es válogatottnak is meccse lesz. Arra haza is jövök, próbáltam úgy megszervezni a dolgokat, hogy szinte semmit ne kelljen mulasztanom a sérülés miatt, így az volt a kérésem, hogy a varratot már Budapesten szedjék ki az orvosok, ezzel sem veszítek időt, és megfelelően tudok készülni a korosztályos válogatott meccsre is.

MOKÁNY LAJOS

Kecskés sérülése a varrás előtt

A varrás urán

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz